2012. december 3., hétfő

az igazság

ma kiderült! nyilván nem az ég persze, ami annál inkább csak beborult, hanem a címben említett fogalom.

nos, annak ellenére, hogy most nagyon elszomorodtam és őszintén bevallom, hogy sírok, valahol sokkal nyugodtabb is lettem és egy igazi kincs az, ami nekem van! erre is rá kellett jönnöm! meg arra is, hogy életem legjobb kapcsolata az egyik dimenzióban órácskákig tartott ugyan és másféle módon, mégis életem végéig el fog kísérni ebben a másik dimenzióban.

az őszinte szeretetnél és a barátságnál nincs jobb dolog, amit adhatsz valakinek, ebben biztos vagyok!

itt meg egy zene, amit most egész este hallgatni fogok, mert így vagyok:


"csak egyszerűen úszni, mint hal a tiszta vízben,
vannak olyan napok, amikor egyedül vagyok ébren.
halkan, itt mások alszanak!
nem számít, ha nem látnak, úgy nem is hallanak!"

amit pedig legjobban jellemzőnek érzek erre a helyzetre, szintén egy supernem idézet, csak egy másik számból: "hát hogy vagyok, ha veled nem?!" :)



u.i.: holnap elmesélem ezt a felejthetetlen hétvégét is, amin túl vagyok. :P viszont most fejesugrás a növényrendszertan füzetbe, hiszen holnap haraszt-nyitvatermő zh!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése