2012. december 31., hétfő

viszlát 2012!

igen pazarul zárul ez az év, mondhatom!:P

pénteken letudtam, beirattam az utolsó állatrendszertan gyakom, majd mentem egy szép potyakört pesten. nagyjából annyi haszna volt, hogy megnézhettem a csodás hősök terét. zsír!:D de enélkül nem is én lennék!:DD szintén aznap rájöttem, hogy egy bizonyos barátom többet foglalkozik velem, mint most várnám és ahogy valaha is hittem, de tévedni emberi dolog.:) akaratom ellenére nehéz őt mostanában kiverni a fejemből, ez pedig az ő hibája sajnos!:/ azt ugyanis csaknem nevezhetem hibának, hogy szeretem, hiszen az egyik legjobb barátom.:( az a baj itt, hogy el akarom most felejteni. nyüff, LAPOZÁS!
szombaton reggel gyorsan magamhoz kellett térnem, nem volt tollászkodás!:D ahogy benyomtam a gépet, látom kaptam pár üzenetet. egyiket egyetlen Dia barátosnémtól, másikat a Supernem menedzserétől!:D gyah! hát éreztem rögtön, tuti van a kettő között összefüggés. a jó ideje betervezett bombasztikus sokkra nyertem nekünk 2 jegyet, fakkyeah!:D "gyerekek pop az élet, nem?!" a koncert természetesen "parádés" volt, ami a város 14-18 éves korosztályát képviselő főképp női egyedeiről sokkal kevésbé mondható el. számukra egyértelműen agyon kell gyepálni azt, aki meglesi nagyjából 2 másodpercig a setlistet, hát nyilván! :D [ez természetesen én voltam..:D] összefoglalva tehát kifejezhetetlen szinten értelmesek voltak, olyan másfeles IQ-t össze is dobtak volna az első sorban vergődő human being-ek. ennek ellenére kétlem, hogy tudnák, ki az a Pulius Tibi. no sebaj!:D a lényeg, hogy képben voltak!;P ettől és pár üvegszilánktól eltekintve vidám volt, végigénekeltük és táncoltuk!:D és a legeslegvégén a korona is felkerült: tü tü tü..elvileeg!
vasárnap hajnalban Diáékhoz menekültünk a hideg ellen, ahol megismerhettem Zénót végre!:D nagyon édes, jóarc törpeschnauzer kutyus! össze is haverkodtunk rögtön, már várom a közös kutyasétáltatást!:D

holnap ilyenkor pedig már 2013 lesz, say hurray! :D különösképp nem hoz lázba, a szigorlatom annál inkább!:D plusz az 5-ei ihm, amire már mióta várunk!!:D Palika bársonyos hangja végre újra kölcsönhat majd a tuba auditivámmal, wuh!:P

egyébként most itt összeszedhetném én is, hogy mit csináltam 2013-ban meg mi történt stb., de akkor ez a post nagyjából 5x ilyen hosszú lenne, meg ki a fenét érdekelne?!:D akit igen, az pedig fix, hogy nem itt fogja megtudni. egy rövid ízelítőt azért adhatok egy csekély felsorolás képében: új kolesz; új szobatárs; 66 kredit; ösztöndíj; 2 hím jött és ment; öcsi 18 lett és szalagot avatott; új házikedvenc as Joey, az achát csiga; sok-sok barát pestre költözött; pár csók a legjobb barátomtól; rovatvezető és Törci által elismert tördelő lettem az újságnál; életem első bonsai fája stb.

a héten megtaláltam egy régóta keresett filmet is!:D annyira imádom! nagyon örültem, hogy meglett. ilyen aranyos és elragadó történeteket ritkán forgatnak mostanában, persze ez is egy regény alapján készült.:) szerintem mindenkinek meg kéne néznie:


miután újranéztem, azt hiszem megvilágosodtam!:) próbálok itt makacskodni, büszke lenni, mert az eszem azt mondja: "felejtsd el sürgősen!". ellenben ez véletlenül sem fog sikerülni, mert rá kellett jönnöm, rég megszerettem ezt a valakit. viszont ő is engem! talán ezért is volt rá minden egyes srác féltékeny, akivel  együtt voltam. emlékszem, még ő is megjegyezte egyszer, hogy azok is lehetnek! magamnak sem akarom nagyon elhinni, hogy ez tényleg igaz, de a jelek mind-mind egy pontra mutatnak. kínos!:$ talán eddig én zavartam őt azzal, hogy igazán odafigyeltem rá, most meg pont hogy ő zavar egy kicsit engem ezzel, de tényleg nem makacskodhatok és igazából jól esik! azt kívánom neki az új évre, hogy találjon magának egy tündéri lányt, akiben párját leli!^^ Lara barátném szerint velem akar beújítani. hát, sosem vártam még ilyen izgalmasan az új évet!:D

2012. december 27., csütörtök

részlet


Anne: I promise I'll always be here if you need me. Good friends are always together in spirit. Let's not change Gil, let's just go on being good friends.
Gil: Friends, huh? I thought we were kindred spirits. [wispers forlornly] Please, say yes!
Anne: I can't. Gil, I'm so desperately sorry. [runs off while a heartbroken Gil looks after her]

2012. december 24., hétfő

christmas

eljött az idei év december 24-éje is, azonban először kicsit a múlt hétről:


  • kedden két növrendszer pótZH-t kellett lenyomnom. hát uccu neki, meg is csináltam! utólag kiderült, az egyik kapa, a másikról még ma sem tudom milyen lett. x_x emiatt igazán nem vagyok boldog!
  • szerdán megírtam a növrendszer ea vizsgát, amiről tnap tudtam meg, hogy sikerült is. juhéé!:) első vizsga letudva még karácsony előtt! ezaz!:) a nap további részében biometriára és állatrendszertanra tanultam. illetve kora du. elindultam, hogy segítsek Diának átköltözködni a KUK-ba, mert hála a jó égnek őt is felvették koliba!^^ egész jó kis hely és még szuper kényelmesre szétült fotelok is voltak a konyha melletti társalgóban! :D annyira hiperfantörpikusak voltak, hogy meg is kellett örökítenünk:

  • pénteken eljött a második nagy biometria zh ideje. le is tudtuk! ami pedig még fontosabb, hogy végre hazamehettem szeretett kis családomhoz!:)
  • szombaton és vasárnap sütöttem is velük sütit, illetve beszélgettünk és nevettünk jókat egymás remek viccein szokásunkhoz híven!:D szombaton este pedig Diával Tatán voltunk egy tatu18 koncerten.:) csomó régi ismerős is ott volt az 5vösösök közül.:) barátném megismert egy jófej és jóvágású srácot!^^ olyan aranyosak voltak együtt, plusz öröm!:) 
no, ma pedig boldog, békés, örömökkel és ajándékokkal teli karácsonyt mindenkinek! a kedvenc karácsonyi mesém kedvenc dalát kapják ajándékul tőlem azok, akik ezt itt olvassák!:)




2012. december 17., hétfő

szemlélődés

"i wanna make it, i wanna make it WITHCHU"


még mindig bennem van ez a hiányérzet dolog, mostmár teljesen biztos vagyok benne, hogy ez az, ami van! pedig annyira nem akarom most ezt érezni, főleg az iránt nem, aki miatt van. nyüüüüüff! :(
az egésznek az oka asszem az, hogy ez az illető mond vmit, de nem úgy viselkedik, vagy ha már így viselkedik, akkor az nem fér a fejembe, hogy minek hazudik saját magának. több mint valószínű, hogy az utóbbi igaz, ellenben akkor sem értem miért nem látja be azt, ami tényleg nyilvánvaló. o_o a maga mérhetetlen bizonytalanságával engem is azzá tesz, már igazán abbahagyhatná! :/
ezt az indokolatlan bizonyságtalanságot egyébként már másban is véltem felfedezni. itt van az én egyetlen szem szobatársam is pl. ha az egyik sráccal van, a másikra gondol és fordítva. hát miért nem dönt már a jó mellett?! itt is csak a vak nem látja szerintem, melyik a jó döntés. oh, Jesus! hogy mire jó ez a "féligrágottság" és a színészien megjátszott szeretet, azt én nem érthetem. engem meg épp, hogy szeret ez a buta, mégis azt álcázza néha, hogy nem. szerintem még azt is elhiszi naivságában, hogy nem veszem észre! ajh, jöjjön már el az áttörés és az igazság perce!

2012. december 16., vasárnap

nagytesó & vizsgaidősuck

megújult végre blogom kinézete és mostmár így is marad!:) megtaláltam a tökéletes hátteret, ami egyben a kedvenc nonnettás képem is a 'love is everywhere' címmel.

tegnap eljött tesóm szalagavatójának estéje is. nagyon fura, amikor tudatosul az emberben, hogy az öccse is felnő lassan!:D hát megáll az ész! nagyon büszke voltam rá, természetesen ők voltak a legügyesebbek!:)  kis családias hangulatot teremtett az össz-vissz 3 osztály az átlag 25 fős létszámukkal. nekem szokatlan is volt visszagondolva a mi 6 ballagó osztályunkra és 40-es csapatainkra. apum kamerázott, mi nyakatnyújtogatva néztük a produkciókat.:) később kis pezsgőzés, süti meg dumcsi a családdal, aztán elszublimáltunk haza, a buli része nem nekünk szólt.:P boldogságos volt ez az egész este, már csak azért is, mert a saját szalagavatós ruhámban mentem, ami nagyjából azóta nem volt rajtam.:) meglehetősen nosztalgikus élményt nyújtott.:)

ami pedig szintén a héten történt:

  • hétfőn túlestem a szövettan-idegrendszer gyakos beszámolón is. úgy gondoltam előtte, hogy egy támasztószövet, somatosensoros rendszer [pl. egy látópálya ismertetés mellett], hippocampus kombó lenne számomra az ideális, aztán persze kaptam izomszövetet, nyúltvelő átmetszetet meg cerebellaris pályarendszert. nem én voltam abban a percben a legboldogabb, amikor kikaptam a témákat, ez tuti. ellenben egész jól ment és a néni a végén három 5-öst írt be nekem. hát én olyan boldog voltam!!!:D koliba menet csak arra gondoltam, hogy ez a félév első és talán utolsó ötöse is. az utóbbit majd igyekszem cáfolni!:D
  • pénteken szerkesztőségi volt, amire egész sokan el is jöttek végre valahára! ahogy beléptem, Gans arcát láttam meg, ami kellemes meglepetésként ért! ő az én Nyúzos apukám, aki felvett, tanított és bevezetett ebbe a világba!^^ Andor is ott volt, akit már nagyon rég láttam.:) az gáz mondjuk, hogy még így sem jelent meg mindenki, viszont már csak ezért is szóba jött a szerkesztőségik rendszeressé tétele. ennek és a rovatok újrapályázási lehetőségének nagyon örültem!:) 
jövő héttől pedig megkezdődik a sokak által rettegett vizsgaidősuck!:D nekem speciel ez a kedveltebb rész olyan szempontból, hogy jobban be tudom osztani az időm és többet lehetek otthon.:)
várom is már a jövőhetet! bár szigorlatra kell majd készülnöm, mégis ott lesz ez a karácsonyi hangulat: mézeskalács, fadíszítés, töltött káposzta, a csengő meg az ajándékok.^^

2012. december 14., péntek

ok nélkül

yawannapulltheshades, razorblades, you'resotraaagic. hateyousooo, b'loveyoumoore, i'msooelastic. the thingsyousay, gamesyouplay dirtymagic. aaaaaaaa-aaaaaaaaah!

hú, na ez jólesett!:P



2012. december 12., szerda

azonosulás

tegnap elkezdtem újranézni nagyobb gyerekkorom egyik kedvenc filmsorozatát. ez pedig nemmás, mint Anne Shirley története.:) most egész más szemszögből látom az egészet, de ez érthető is, hiszen már nem vagyok épp gyerek, ennek ellenére ugyanolyan szórakoztató! kicsit mintha magamat látnám a karakterben, amilyen álmodozó, makacs és lázadó!:D
el is értem már a 4. rész végéhez a hatból, és most én is rádöbbentem valamire, akármilyen elutasító is vagyok az elmúlt napokban.


-It'll be three years before I finish medical school. Even then there won't be any diamond sunbursts or marble halls.
-I don't want diamond sunbursts and marble halls. I just want you.

attól tartok amit érzek, az a hiány. ha ez így van, tudom ki az én Gilbert Blythe-om.:)

2012. december 10., hétfő

lezárás

nem gondolok most sokra igazán, csupán két idézetre:

"holnaptól másképp fogom élni a világot" by Supernem
"valami biztos, hogy el van baszva eléggé" by Papp Szabi

az első így lesz tényleg ha felkeltem majd, és a másodikból következik.
most pedig zsupsz az A835 relatíve bal oldali ágyába, mert üzent a corpus pineale-m, hogy ideje van ennek.:)

btw majdnem elfelejtettem, hogy mindezek a felnőttes és határozott gondolatok az esti Botival való beszélgetésem következményei. ritka jófej srác, sokat köszönhetek most neki!

2012. december 9., vasárnap

kellemes ébredés

"megkoronáz emelő nappal,
megkoronáz mennyezettel,
szemhéj alatt marad a só,
közelítő távolító"


ennél szebb és kifejezőbb számra ma nem is kelhettem volna!:) egyszerűen imádom Pali éles, néha hörgős, néha hosszan kitartott hangját; az emellett teljesen jól érthető, elvont és magával ragadó szöveget; a gyorsuló-lassuló, forte-piano kontrasztokat benne, amik kifejezetten jó lendületet adnak felkelés után: 2:31-nél ez a "na húzd a cipőt, indulás" feeling, majd az utána következő szekvencia, ami pedig inkább filózgatásra készteti az embert. a 4:35-nél induló szekvencia még ennél is szebb és speciel az én kedvencem, főleg az utána jövő szöveggel és Egyedi Peti elnyújtott vokáljával!:P majd 5:56-nál robban a megint fejbillegetésre és elgondolkodásra sarkalló gitárszóló, amit nem tudok nem ledúdolni ilyenkor! :D illetve erős késztetést érzek mindig az eljátszására, és ha meg is történik, utána el vagyok ájulva, hogy ez mennyire jóóó! :D 6:39-nél nagyobb váltás és új téma bevezetése, aztán "elkönyveltek már minket". itt pedig már tényleg teljesen más, mint az elején volt, de már csak ezért a kreativitásért is imádom az isten háta mögöttet!

btw tuti nem lesz világvége – csak hogy vmi mainstream témát is említsek –, mert január 5-én ihm visszatérő koncert a dürerben: "az ébredés". áttelelés után persze! mondjuk fura, hogy január elején.:P passzol is ez a programcím a bejegyzésemhez, duplán jó!:D

egyébként, hogy kicsit arról is írjak, amiről eredetileg akartam: ez az iromány az előző majdnem teljesen szöges ellentéte! jól aludtam, jót álmodtam, boldogság tölti el a talajszinttől 163 cm magasan elemelkedő szervezetemet! tnap megtudtam, tényleg szeret.:) csak tudnám miért ilyen félénk, miért nem vállalja! erre a kérdésre nem lesz ugyan elfogadható válaszom, ellenben beugrott, hogy egyszer kérdőre is vontam ezzel kapcsolatban, miszerint minden férfi félénk-e. válasznak pedig csak egy csupasz igent kaptam.:)

szóval ilyen érzésekkel feküdtem le és ilyenekkel is keltem, teljesen pozitív!:) még az az emelő nap is sugárzott be az ablakomon reggel, fokozva jókedvem!:) bár fura ez decemberben – meg is jegyeztem kis családomnak – de egyértelműen örültem neki!:) néha komolyan gondolom, hogy az időjárás is követi kicsit a hangulatomat! emlékszem még, amikor sírósan hívtam fel anno gyuri [direkt kisbetű, like nemecsek ernő] anyuját, hogy kicsit elbeszélgessünk az akkori zavaros dolgokról. akkor is épp villámlott, csak úgy csapkodtak! :D belül akkor is mosolyogtam, hogy ilyen nincs, mégis van!

p.s.: sosem elemeztem még ki így egy dalt, itt volt az ideje!:)

2012. december 8., szombat

rémálom

a cím jellemzi az elmúlt heti nappalaimat is, de főleg a múlt éjszakát. sírva aludtam el, rosszat álmodtam és fájós fejjel ébredtem, ezért most ezzel megáldva írhatok ide. [valójában most ez inspirált, így lenyugszom valamelyest.] mindez pedig a vélt legjobb barátom legújabb húzásainak tudható be, illetve azok következménye. lehet, hogy átver és lehet, hogy semmi sem volt igaz!

tovább akarok álmodni, sose felkelni! :(

2012. december 5., szerda

hétvége

plusz a péntek! mert hát akkor kezdődött a történet, amit most ide le fogok írni. furcsa a sors játéka, mégis nagyon szerencsésnek érzem magam, pedig van ebben a sztoriban jó és rossz is!

nos, pénteken melóztam a srácokkal a már jól ismert déli haliban. Ákos vezetőszerkesztett, Dóri és az én drága Timi barátném olvastak, én pedig a megszokottakhoz híven tördeltem. miután végeztem, beszéltem Petyával, hogy most végül is mi lesz este. hát végül az lett, hogy söröztünk az andersen helyett a szomszédjában lévő kamrában, és megismertem Swetet. egy újabb Bence!! :D ez csak jót jelenthet! egészen zárásig ott trécseltünk, így a hazaút kb. hajnali 1-re esett, én pedig hulla voltam egy ilyen nap után, így végül legjobb barátom óriási kedvességének köszönhetően a bme kármán kolijában aludtam. a 4-6-oson pedig láttuk raszta Bencémet is, így kijelenthetem, hogy ez egy igazán bencés nap volt! :)

szombat reggel, azaz nagyjából délben fel is keltünk :D én persze Petya vad kockulására, de ez már mellékes..ő szerintem meg az én telós ébresztőmre! :DDD szépen vagyunk! [ellenben valszeg az óriás - véletlen volt-jára jobb ébredni, mint arra, hogy kattkattkatt :P] kis beszélgetés után később elindultunk az allee felé, majd én folytattam utam a hírhedt dayka gábor u. 4-ig, ahol drága szobatársam, Maya már nagyon hiányolt. rögtön azzal kezdte, ahogy beléptem, hogy "te jó ég, eltűntél!!". :DD egyszerűen imádom! ekkor már anyum is a városban volt, délután meg is érkezett hozzám a koliba!:) végre vele is találkozhattam, már alig vártam! elhozta a kedvenc kötött ruhám és kongrét, hogy keresztszemessel kihímezhessem Grabowski-t a macskafogóból! :D [ma már neki is láttam a dolognak] vacsizott a szobánkban, majd végignézte, illetve segített készülődni nekem az estére. mindezek után elhagytuk együtt, bár külön utakon a kcssk-t. :)

a szombat este elég parádés volt, ahogy Papp Szabi mondaná! :DD a péntek esti két szál férfiemberrel mentem a kapuit frissen megnyitott showbarlang nevű helyre, ahol aznap este ozone mama, synchrOnring és supernem volt várható az előrejelzések szerint. ebből én az utolsó kettőt vártam nagyon, de mindegyik marha jó volt!:) a synchrOnringet egyedül végigtáncikáltam, srácok eltűntek! majd vettem egy sört és megkerestem, tehát meg is találtam őket!:) ekkor már igen jól voltak, főleg Petya! :D majd elkezdődött a supernem és ezzel együtt az este érdekes része is. utóbb említett és egyben legkedvesebb barátom viselkedése ugyanis egy más irányba tolódott el, ami az összefont ujjas kézfogással és ölelgetésekkel indult, majd pár csókkal végződött. o_o nem mondanám speciel, hogy rossz érzés volt, inkább szokatlan és furcsa! habár szerencsére tnap ezt a dolgot át is beszéltük, és nem esett le egy tégla sem barátságunk stabilan felépített várából, nem tudom mit hozhat még a jövő!:) [azt hiszem, rosszat semmiképp sem!] de ha már supernem, akkor "annyit hozzáfűzhetek, mert akarni kell, hogy legyen mit"! :) ebben biztos vagyok, nagy igazság!

a vasárnap pedig leginkább nyugodtan telt. Mayával kimostuk a ruhákat, eközben adódott egy elég vicces és izgi kis dolog. a csap remekül eldugult a mosókonyhában, így egy kisebb tenger keletkezett, amit aztán a portás közreműködésével ketten elpusztítottunk. igen, , segy lila felmosóval is evezhettem ezen a remek napon, so fantastic! :DDD

hát nagyjából ennyi lett volna az elmúlt hétvégém, amiről elmondhatom, hogy már rég volt ilyen eseménydús és cool! :D a sors mostanában furcsa játékot űz velem, de úgy érzem ennek az egész történetnek valami hihetetlen jó vége lesz!:) az pedig tény, hogy minden okkal történik!
véletlenek nincsenek!;)

2012. december 3., hétfő

az igazság

ma kiderült! nyilván nem az ég persze, ami annál inkább csak beborult, hanem a címben említett fogalom.

nos, annak ellenére, hogy most nagyon elszomorodtam és őszintén bevallom, hogy sírok, valahol sokkal nyugodtabb is lettem és egy igazi kincs az, ami nekem van! erre is rá kellett jönnöm! meg arra is, hogy életem legjobb kapcsolata az egyik dimenzióban órácskákig tartott ugyan és másféle módon, mégis életem végéig el fog kísérni ebben a másik dimenzióban.

az őszinte szeretetnél és a barátságnál nincs jobb dolog, amit adhatsz valakinek, ebben biztos vagyok!

itt meg egy zene, amit most egész este hallgatni fogok, mert így vagyok:


"csak egyszerűen úszni, mint hal a tiszta vízben,
vannak olyan napok, amikor egyedül vagyok ébren.
halkan, itt mások alszanak!
nem számít, ha nem látnak, úgy nem is hallanak!"

amit pedig legjobban jellemzőnek érzek erre a helyzetre, szintén egy supernem idézet, csak egy másik számból: "hát hogy vagyok, ha veled nem?!" :)



u.i.: holnap elmesélem ezt a felejthetetlen hétvégét is, amin túl vagyok. :P viszont most fejesugrás a növényrendszertan füzetbe, hiszen holnap haraszt-nyitvatermő zh!