Saturday, 27 July 2013

volt-nincs macska

történt múlt héten csütörtökön, hogy indultam reggel vezetni és jajveszékelő nyávogást/nyifogást hallottam. be is néztem a tuja alá, de semmit nem láttam és mennem kellett. végül nem múlt el a nyávogást és Balázs öcsém találta meg az aprómakkát délután.
nagyon kis tündér volt, csak megijedt a kutyánktól, Mollykától. [majd később a másik, nagyobb németjuhász ebtől, Léditől is] aztán beszokott hozzánk, evett ügyesen és a dorombolója is beindult. még a kis pincsinkkel is egészen jól összebarátkozott ennek a hétnek az elejére. azonban tegnap előtt nyoma veszett, azóta sem került meg. :/ jó egérfogó lett volna belőle pedig! de a történetben nem is a mi szomorúságunk a fő tragédia, hanem hogy eleve bedobták szegény kismacskát az udvarunkba és utána valószínűleg valaki el is vitte lévén, hogy a kis kandúrka felmászott vígan és bátran a kerítésre. egyeseknek meg nagyon megnyerte a tetszését, így csak szimplán elvette. -.- hadd ne mondjam, melyik etnikumhoz tartozott mind a cica feladója, mind az elrablója. [pedig már el is neveztük szegénykémet Bömbinek :( ]


ezen kívül pucoltunk barackot Nagyimmal a cefrébe, meg voltam Apánál ebédelni/szülinapozni/hegymászós képeket nézni. mindkét program szuper volt, bár az előző kicsit megterhelő, ellenben baromi finom lesz a pálinka! :D

most pedig ahogy megírtam ezt, alszok egyet, ami után pedig elindulunk egy napos utunkra. kocsival fog indulni Pestig, majd gépre szállunk délben Brüsszel felé, ott pedig átszállunk és irány spanyolék Andalúziája. ;) már alig várom azt a szépséges tájat és a vidámparkokat, meg azt, hogy egy hetet csak a családommal lehetek és pihenhetek.^^

Wednesday, 17 July 2013

fesztivállapot '13

itt ez a poszt, amit rég elkezdtem, s ahol a blogdíj meg a nyüff előtt abbahagytam, tehát most befejezem. szóval ott tartottunk az előző epizód végén, hogy elindulok a Hegyaljára, aztán amikor hazaértem ezt éreztem:

  • A Hegyalja a fesztivál, haver!!! :D méghozzá a 14. volt, nekem meg az első. :P ekkorát már rég mulattam és ilyen sártengerben sem balettoztam még soha! :DDD Lara barátném jött velem Máté helyett végül, és ő olyan ügyes volt, hogy még brékelnie is sikerült az előbb említett dagonyában! :DD so much fun! és értelmet nyert a fesztivál himnuszának [Igazi arcod] az a sora, hogy "rajzolj angyalt kezeddel kitárva a sárba, miközben tudod, mindenki lát" :D röhögtem is rekeszizmomból! de ez már a 3. napon történt, volt más is. :D például 3 interjúm: Subi, Jurij és synchrOnring. ezekből nyilván az első volt a legszuperebb, pláne hogy Bálint úrtól még egy sört is kaptam. \^-^/ tudom, ez másnak nem lenne akkora élmény meg cucc, de az én mosolyom fülig ért, aki meg nem érti ezt meg, annak nyasgem. :DD kívánom haver, hogy egyszer érezd át ezt! :P aztán volt még nehezen lekoptatható újságírós srác szintén olyan menő rózsaszín press-es pass-al, mint az enyém. :D legalább egy közös pontunk volt. :P volt még Petike, meg kolisok meg hazai trébányaiak, akikkel random összefutottunk. volt a sátorban reggelente kibaszott meleg, este meg pára és mocsár a sátor alatt xD. meg reggelente folyton ez a zene ott oldalt. [WARNING! mainstream zene a blogomon..] aztán volt még aranyos gyerek, akit nevezzünk D-nek és barátném udvarlójának. róla még később, a végén lesz egy kis mondanivalóm. :P hát szóval nehéz is összefoglalni ezt a 4 napoit, de tartalmas volt - kivéve, hogy a 3. és 4. nap estéjét főleg átaludtam - és a világ legfinomabb borait ittuk, ami után én csak annyit éreztem, hogy eddig még nem ittam bort úgy istenigazán.

majd hazaértünk sárosan (!) és fáradtan és kimostunk mindent, még a sátrat is! :D egyébként marha vicces volt, hogy onnan lehetett tudni ki jött Tokajból, hogy ránéztél a cipőjére! :D igazi életérzés volt az egész.
aztán eltelt pár nap, összeraktam az interjuhokat meg voltam vezetni is, és máris itt volt a július 5-e, amikor pedig Diával mentem VOLT-ozni. Sopronig elkísért minket barátosném aranyos lovagja is, Attila, aki tanusította később, hogy a soproni kilátóról faszán látszik a nagyszínpad. jó ezt tudni a jövőre nézve! :DDD

  • sokkal nagyobb tömeg volt, mint eddig valaha is emlékeim szerint. kicsit kezd szigetesedni, ha értitek. :P remélem nem lesz azért olyan, mert egy remek kis fesztiválról beszélünk. :) bejutottunk, király! aztán el is indulhattunk ún. fesztiválkártyát - called Metapay - szerezni, s közben kiderült az is, hogy a 2 évvel ezelőtti ugyanolyan kártya nem is jó, pedig Dia elhozta. :/ fura ez és gáz! nem is tartom eleve jónak ezt a fizetési stílust, mert szerintem könnyebb ellopni, mint a sima kp-t, ráadásul gyökér megoldás szerint 5000 HUF alatt pin kódot sem kér a vásárlásnál. ezért feketepont a szervezőknek, nem tetszett! ahogy az sem, hogy minden baromi drága volt. pl. 1 cső főtt kukorica - 400 HUF. atya ég! -.- ellenben az ilyen kellemetlenségekkel, nagyon jó volt, a koncertek szuper élményt nyújtottak. nagyszínpadnál le is táboroztunk délután. először Óriás, ahol Peti megint szőke herceggé változott s ahol nem voltak túl sokan, de mellettünk egy gyerek keményen tolta :D; majd Supernem és a lényeg: Papa Roach és Billy Talent. :D Papa Roach-on sikerült a 2. sor tájékán megmaradnom végig, bár derékbatörte a szórakozást picit mindenkinek, hogy egy mozgássértült srác benyomult előre. mákjára mind egészséges szellemű fiatal felnőttek voltunk körülötte és vigyáztunk az épségére, de azért szóltunk az elején neki, hogy ez így nem lesz gyenge. :/ remélem jól érezte magát azért! Jacoby lepacsizott velünk, ez volt a legcsudibb élmény, amúgy pedig kicsit megöregedtek, de állati jófejek és mókásak! :D Billy-t már a távolból néztük csak, mert addigra meghalt a lábam. az ezután következő pár óra pedig kezdett a kínszenvedésbe átcsapni, mert mindkettőnket elkapott egy álommanó és Irie-n tulajdonképpen állva aludtam félig. :DD viszont sikerült elérnünk az első vonatot, így kb. 7-8 óra magasságában már pesten voltam a kis koliszobámban és reggeliztem és regenerálódtam! :P
ennyi volt az idei fesztivállapot, a folytatás a jövő nyáré. :) most a jogsira meg a spanyol nyelvre összpontosítok, és persze a jövő évi bioszos pályafutásomra.

végül pedig egy kis filozofálás. [egyébként ezek a tökjó ráébredések velem mindig zuhanyzás közben történnek; asszem a víz aktivál, mint L-t a talpon ülés :P] rájöttem miért olyan kritikus meg szókimondó emberek a legjobb barátaim, akikre úgy igazán felnézek. azért, mert igényesek és másban sem nézik el, ha olyat tesz amiről látják, hogy az neki nem jó, vagy olyan, ami helyett jót is tehetne magának. ezért hangsúlyoztam én is Larának, hogy ne küldje el a hegyfesztes lovagját, de ne ám! :P nem nézem el, ha egy barátom rosszat tesz magának, amikor jót is tehetne. :) és igen, ez a lényeg, hogy az ember ne legyen igénytelen. sem magával, sem a dolgaival. ;)

Sunday, 14 July 2013

szomorú vasárnap

van még egy piszkozatom az idei fesztiválélményeimről, amit nem fejeztem be. remélem még sikerül ebben az évszázadban, de egyet garantálhatok: nem ma. ilyen mosogatórongy kedvvel semmiképpen sem.

régen keltem ennyire szarul, bár jól kialudtam magam. ellenben egy rémes üzenet fogadott, amire szerettem volna válaszolni, de Ő nem akar beszélgetni velem. azon gondolkozom mivel érdemeltem ki magamnak, hogy ezt kapjam, hogy válaszra se méltasson akárki is. :(

most kicsinek, elhagyatottnak és butának érzem magam, aligha vagyok több egy bolhánál. sírni is rég sírtam, nem is szeretek, mert utána mindig enyhe hőemelkedés követi, plusz bedagadnak a szemeim, mert beledörzsölök mindenféle allergén anyagot. nem szeretlek sírás, hagyj engem békén!

anya sincs itthon, elment Pestre, pedig most nem értené miért, de nagyon megölelném, mert ezen a reggelen tényleg úgy érzem hogy senkim sincsen és minden értelmetlen. dél van és a reggeliig sem jutottam el, így igazán ideje lesz összeszednem magam. ez most 10x nehezebb lesz, mint máskor, mégis igyekeznem kell.

Tuesday, 9 July 2013

kérdezz-felelek



bioszos példaképemtől, Boritól kaptam egy blogdíjat, ami nagyon tökjó dolog szerintem.^^ örülök neki és köszönöm szépen természetesen!:) megtisztelő, hogy én is kaphatok ilyet. 10 kérdésre kell válaszolnom, majd nekem is újakat feltennem.

íme a szabályok:
1. Linkkel jelöld azt az embert, aki téged jelölt/nevezett a díjra!
2. Válaszolj a 10 kérdésre, amit a neveződ kiírt!
3. Nevezz/jelölj te is 10 embert a díjra! (Arra figyelj, hogy 200 alatti legyen a követők száma)
4. Írj te is kérdéseket az általad jelölteknek!
5. Jelezd a jelöltek blogján, hogy jelölted/nevezted őket!

itt pedig következzenek a válaszaim:

1. Hol képzeled el a jövőd?Ez a kérdés kicsit mindig is foglalkoztatott. Szeretem az otthonom és főleg az itt található szép helyeket, a nyelvet, így én szívesen maradnék saját kis hazámban, azon belül pedig akkor már Tatán laknék leginkább, vagy valami hasonlóan szép és rendes helyen. Emellett viszont érdeklődő vagyok, nagyon szívesen töltenék el huzamosabb időt Spanyolországban, vagy akár Angliában is, bár hozzá kell tenni, utóbbiban egyszer sem voltam eddig. Előzőt tekintve pedig bizton állíthatom, hogy Tenerifén bármikor szívesen élnék. :P Egy ideje azonban rájöttem arra is, hogy nem az a fontos, hol képzelem majd el, hanem hogy kivel, így szívesen mondanám azt is rá [s majdnem ezt írtam be először], hogy mindegy is hol, csak azzal legyek, akivel szeretjük egymást. :)
2. Ha hirtelen el kéne költened 50.000 forintot, melyikre költenéd: ruhákra (+ cipők, kiegészítők), valamilyen elektronikai eszközre, vagy egy néhány napos utazásra?
Mindenképpen egy klassz utazásra költeném, ráadásul ez adná a legtöbbet is élmények és emlékek formájában, miközben egy ruhadarab - még ha nagyon csinos meg csudaszép is - szétszakadhat, kinőhetem, lekajálhatom. You know what i mean! ;) Elektronikára ugyanúgy érvényes ez persze. :) Az utazás céljául pedig Hollandiát vagy Angliát/Skóciát tűzném ki, mert ezekbe az országokba már el szeretnék jutni egy ideje, de eddig nem sikerült.


3. Melyik tárgyhoz ragaszkodsz leginkább?

Ide most mindenképpen olyat írnék, ami nem használati tárgy, hiszen ami az, ahhoz nyilvánvaló, hogy valamennyire ragaszkodunk. Ennek kapcsán pedig arra kellett rájönnöm, hogy ma már ilyenem nem igazán van. Régen a 3 gitárom közül min. az egyiket magammal kellett vinnem, bármilyen utazásra is készültünk. A másik ilyen pontot az alvós plüssök jelentették. :DDD Van egy állati aranyos báránykám, kötött zöld pulcsival, amin a "Sweet Sheep" felirat díszeleg. Régen ő volt az, akit mindenhova magammal kellett vinnem. Mára a koliban lett egy Helena névre keresztelt hatalmas plüssfókám, így nem hordozok ilyen dolgokat. :D Őfelségét egyébként Diával neveztük el. :D

4. Szoktál magyar szerzőtől olvasni? Van kedvenc íród, költőd?

Be kell most vallanom, nagyon ritkán olvastam a gimi óta eltelt két évben irodalmat, főleg szépirodalmat, de azért kedvencem természetesen van, több is, még az ágyam mellett is van egyikőjük egyik könyve. :) Ő például Örkény, aki szerintem nagyon frappánsakat írt remek stílusban. Emellett írók tekintetében nagyon szeretem még többek között Móricz Zsigmondot és Szabó Magdát. Mait nem tudnék kiemelni és nem is olvasok. Örök kedvencem költőknél József Attila, őt már tényleg senki nem fogja túlszárnyalni senki a szemeimben, ezért nem is említek meg mást. :)

5. Ha a jelenlegi foglalkozásod / érdeklődési területed helyett valami mást kellene választanod, mi lenne az?

Azt hiszem nagyon szívesen lettem volna építészmérnök például, ha szintén egyetemre jelentkezek és nem orvosi/egészségügyi irányultságban gondolkozom. Ha pedig nem tanultam volna tovább, akkor szívesen lettem volna fodrász/sminkes, meg akár szakács is, mint Lara barátném, mert sütni-főzni azt nagyon szeretek! Régebben szerettem volna egyébként grafikus is lenni, de aztán a rajztehetségem csak simán megtartottam hobbiként.

6. Szerinted mi a legnagyobb hiba, amit a szülők elkövethetnek, hogy az aztán oka lehet a gyerekük elzüllésének (pl. a gyerek nem jár haza, esetleg drogozik, eltitkolja a jegyeit, titokban tartozik valakinek, stb.)?

Velős kérdés ez bizony, de azt hiszem van egy elképzelésem erre az egész szülői szerep dologra, mert nagyon bosszant, amikor egy ostoba gyereket látok, s hozzá látom azt is, miért olyan. Na miért? Hát persze, hogy a környezete miatt, amit nagyban képviselnek a szülei. Nos, szerintem ami egy gyereket bármíly ilyen jellegű dologra ösztönöz, az az otthoni vita, a szülő nem-megértő viselkedése. Ugyanis sokan azt hiszik a fegyelmezés az eszköze a jó nevelésnek, de ez sajnos nem igaz. Ha jófej kölyköket akarsz magadnak, légy megértő meg kedves velük, aztán ha olyanról van szó, told a képébe bizony a sziklaszilárd véleményed, kedves szülő! You do it wrong, man! :) Ezt gondolom így erről, plusz ezek az emberek elkövetnek egy nagyon alapvető hibát: nem fogják kiskorukban a gyermekük kezét!!! Ezért az a szerencsétlen pára sosem fogja megérteni, hogy kötődhet a szülőjéhez, ezért nem is fog. :/ Szar helyzet.

7. Ha olyan helyen mosol kezet, ahol szárító helyett papírtörlő van, hány darabot veszel el?

Egy darabot szoktam elvenni; maximálisan kettőt, ha nagyon nem elég az az egy. Egyszerre azonban mindig csak egyet. :)

8. Szerinted manapság és mondjuk a következő 100-150 évben mi veszélyezteti leginkább a bolygónkat és az emberiséget? (pl. a harmadik világháború kitörése, szénalapú energiaforrások kimerülése, globális klímaváltozás, meteorbecsapódás, zombi apokalipszis, byealex, dzsásztinbíber, stb.)

Hú, hát ez is remek kérdés. A természeti erőket tartom a legnagyobb hatalomnak, mégis ha a mi szempontunkból keressük a veszélyeztető tényezőt, akkor ez leginkább és egyértelműen az emberi hülyeség lesz. Mellesleg a 3. vh. kitöréséről olvastam a tudom.osztom.hu-n egy nagyon érdekes cikket. Nem tudhatom, mennyi volt magából a cikkből igaz, de arról szólt, hogy egy nagyon idős hölgy egy fiatalembernek  jövendölte meg a III. világháborút és eszméletlen dolgokról beszélt. Kicsit hátborzongató is volt. Mindenesetre ha ilyen lesz, szinte biztos vagyok benne, hogy az emberiségnek vége, bár elég sokan vagyunk.

9. Nevezz meg egy olyan dolgot az életedben, amire egyáltalán nem vagy büszke! (Cselekedet, személyiségjelleg...)

Sajnálatosan öröklött tulajdonságom a türelmetlenség és a sértődékenység. Azonban az évek alatt sokat fejlődtem és szerintem mindkettőn sokat javítottam, kezdenek visszaesni a gyengítő tulajdonságaim közül. :) Amire még egyáltalán nem vagyok büszke, az az egyetemi botladozásom, és ez aktuális is. Mégis úgy gondolom, a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük, így ezt a bénázást is a saját fejlődésemre fogom felhasználni. Nem vagyok még büszke pár volt barátomra sem, hogy elmondhatták, én a párjuk vagyok, mert  rá kellett jönnöm, nem voltak méltók erre. :/ Ellenben semmit nem bánok a múltamból, hogy megtörtént, az életem így kerek és teljes, a hibáimmal együtt. :)

10. Írd le, miért olvasod a blogomat, miért kedvelsz engem, esetleg mi az, amit nagyon nehezen viselsz el bennem!

Azért olvasom a blogod, mert kedvellek és azért kedvellek, mert felnézek Rád! :) Mindig segítesz és elmondhatatlanul jó szívű leányzó vagy, sosem tudom szerintem meghálálni igazán, amit kaptam Tőled. :) Amikor elkezdtem a bioszt az ELTE-n, Gerald Durrell volt a No.1 biológus példaképem, de mára csakis Te töltheted be ezt a posztot! :DP Olyat nem tudnék megnevezni, amit nehezen viselek el benned, ilyen talán nem is lenne, még ha sokkal jobban is ismernélek! :) Nehezen képzelem el, hogy létezne ilyen.

mivel nem ismerek túl sok blogolót, tőlem csak három ember kap ilyet, méghozzá három tiszteletbeli úriember: Boti, Petya és az én mindenem, Máté! :) remélem tetszeni fognak a kérdéseim, próbáltam fiúsakat kitalálni, és remélem válaszoltok rájuk. :) jó szórakozást! ;P
a kérdések pedig:
1. Ha felnőtt korodban állandó állásként valamilyen álommunkád lehetne, mit csinálnál szívesen?
2. Ki a kedvenc mesehősöd, akinek például a bőrébe is bújnál? Miért pont őt választottad?
3. Mit gondolsz, mi lesz 5-10 év múlva a 3 legfontosabb dolog az életedben?
4. Ha zombiapokalipszis lenne és csak egy kevés pénzt és időt kapnál, mit vásárolnál?
5. Mi volt az eddigi legvadabb/legizgalmasabb álmod?
6. Mivel igyekeznéd megnyerni a párod/kiszemelted tetszését, ha igazán ki szeretnéd mutatni neki a szerelmed?
7. Mi a kedvenc könyved/regényed, és melyik szerinted a leglényegretörőbb, illetve legtanulságosabb sor belőle?
8. Mikor sírtál utoljára és mi volt az oka? [remélem nem a küszöb lerúgását említitek]
9. Ha van olyan barátod, akire őszintén fel tudsz nézni, melyik az a tulajdonsága, amiért tiszteled?
10. Ha kifognád most az aranyhalat, mi lenne tőle a három kívánságod? [aktuálisan persze]

Thursday, 4 July 2013

save yourself, save me from my mind!

ez most ilyen komoly és filózós lesz. 'S.O.S. help me!' avagy így is mondhatnám a legjobb barátoknak.

itt ez a szám:


"szenvtelen világ: élvezed és közben megzabál.
 képtelen dolog. lázadok, vagy jobb, ha elfutok!"

és itt van belőle ugye ez a gondolat.

ennek kapcsán tűnődtem el azon, van-e ember, aki igazán szeret engem ezen a szebbnél szebb dolgokkal teli bolygón, ahol az olyan emberek pont ebből a színességből csinálnak szenvtelenséget. plusz kritériumok hozzátéve, hogy hím legyen és nem-családtag.
nos, arra lyukadtam ki végtére is, hogy egy talán akadhat. de ugye róla sosem tudtam megmondani, holott szerintem mindig is sejtettem.:)

másfelől az jött még ebből, hogy szomorú vagyok és talán csak azért, mert hagyom h így legyen és ne máshogy. jó dolog a felismerés, ettől lépkedünk előre a fejlődés lépcsőjén.:) régebben nem is értettem miért mondják azok a szüleim és barátaim, akik szeretnek, hogy "vigyázz magadra". ez mára értelmet nyert.:)

"jó éjszakát, aludjatok jól,
én inkább eltűnök valahol.
nem vagyok jól."