A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koli. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: koli. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 13., hétfő

'gotta get bad before it gets good'


sokszor így van ez ;) ahhoz hogy valami jó legyen úgy igazán, előtte rossznak is kell lenni. "nevetni az tud csak igazán, aki már eleget sírt" /Junkies - Mese/ hát igen, Jin és Jang.

velem is így van ez mindig, és nemrég volt egy váltás adott szempontból rosszról jóra. a szempont pedig nem más, mint a Budapesten lakás és a magány érzése, ami egy idő után számomra vele jött. mivel elég rég írtam és ez a legnagyobb történés most az életemben, meg rendeződött pár dolog és most végre ráérek, újra írok. juhú! ^^
szóval ez a történet már június végén kezdődött lényegében, amikor is 5 éve laktam már Pesten és 4 teljes éve a KCSSK-ban, amit imádtam, úgyhogy nyáron sem költöztem haza egyszer sem. de mindennek eljön egyszer a vége és hát hiába imádunk egy helyet, ha a közvetlen közelünkben élő emberek csak bajt és bosszúságot hoznak a fejünkre. (erről részletesebben lent)

tehát a lényeg, hogy június 30-án hazaköltöztem Oroszlányra.

ezzel együtt pedig kiköltöztem (végérvényesen, mint a felvételi eredményből ez kiderült) a KCS-ból, ami egy szép korszak végét jelenti és mindig hiányozni fog, ezért itt emlékezek meg a koliról és az ott töltött 4 évről, a lakótársakról és mindennel, ami a koliélettel járt.

KCSSK kolilife
(2012 szeptember - 2016 június)




lakótársaim:



itt térek ki részletesebben arra ki milyen volt, mit adott vagy vett el tőlem. nálunk speckó volt a szoba olyan szempontból, hogy 1 szobatársam volt csak, de 3 lakótársam, mert 2 szobás + fürdős egységeinkben ketten laktunk az egyik szobában és ketten voltak a másikban, a fürdő pedig középen közös hely volt. mondhatni buli, mert mindenki rányitott egyszer kb a másikra, sosem tudtuk, ki csinált oltári mocskot és azt is nehéz volt követni, ki takarít és ki nem és miért nem. á, szóval folyamatos konfliktusforrás volt ez a szobakialakítás. csak gratulálni tudok a készítőknek. -.- amúgy persze, kényelmes, hogy közel a fürdő, de ez szociálisan nagy bukta volt.
szóval akkor sorban olvashatjátok a lakótársaimat, mind a szobatársakat (sárga), mind a lakóegységtársakat (narancs).

  • Maya (2012 szeptember - 2014 január) - azt hiszem, vele laktam legtovább (1,5 év) és eleinte tök jól indult a viszonyunk, egészen baráti lett úgy egy év után, ám ugyanezzel párhuzamban növekedett a negatív dolgok listája is. lopás, hazudozás, titkolózás, szemétkedés, megalázás. csak hogy röviden említsek párat. most nem is részletezném, mik történtek pontosan, majd ha érdekel valakit, személyesen kérdezzen. a cérna szerencsére akkor szakadt el, amikor Bálint is velem volt szerencsémre. ő csillapított le, mert az egyetlen szobatársam volt, akivel ordítottam és közöltem vele, hogy el fog tűnni innen. végül magától ment. csúf vége lett.
  • Kami (2012 szeptember - 2014 június) - nagyon aranyos lakótárs volt, imádtam! :) bájos kedves, és ahogy ismertem, mindenkivel ilyen volt. elég jól meg lehetett beszélni vele a takarítással és egyéb fürdővel kapcsolatos dolgokat. :) Zsoltit is tök bírtam, a barátját, aki egyébként szintén a 8.-on lakott, de sokszor a szomszéd szobában volt, ezért vele is rendszeresen taliztunk. Kami végül Erasmusra ment, ezért költözött ki, amit nagyon sajnáltam, főleg akkor, amikor megérkezett a rémes utódja.
  • Oci (2012 szeptember - 2016 május) - eredetileg az ő szobatársa lettem volna és akkor szerintem egészen a kiköltözésig nem is lett volna gond, bár ez esetben meg sok embert nem ismertem volna meg és kár lett volna értük. voltak mindig súrlódásaink, de ő volt a legjobb lakóegységtárs a szomszédos A836-ból, mert bármi volt, vele mindig meg lehetett beszélni és valami kompromisszumra jutni. végül Vera zavarta őt el, aki nem a szívem csücske. (lent róla is írok) csúnyán összevesztek, nagyon sajnálom, hogy elköltöztél, Oci! :(
  • Barbi (2014 március - 2014 június) - egyetlen TÁTK-s szobatársam volt, akivel nagyon jól megvoltunk és összeillett a személyiségünk. mindig pörgött, vigyorgott, nevetgélt, brácsázott és szerencsére ő tanult is! jól kijöttünk, megértettük és toleráltuk egymás tanulási igényeit. :) keresztfélévre vették fel és sajna nyáron ki is költözött, így csak egy fél évig laktunk együtt. azóta egyszer-kétszer taliztunk és remélem még fogunk! ^^
  • Kinga (2014 szeptember - 2015 június) - bájos szobatársam, az első TTK-s, akivel laktam. :) egy egész évig voltunk együtt az A835-ben, és nagyon szerettem vele lakni, mert jól kijöttünk és mindig nagyon aranyos volt. ő teljesen más személyiség volt Barbi után. amennyit pörgött és ugrált Barbi, annyira volt nyugodt és kiegyensúlyozott Kinga. igazából nyugalmat sugárzott 120%-ig vele a szoba, király volt. :) sajna egyszer megharagudott rám, mert a zárban hagytam a kulcsot, majd elmentem zuhizni és szegényt totál kizártam. :'( bocsánat innen is, Kinga! aztán következő évben a szaktársával költöztek egy szobába, mert mindig vele tanult, de szerencsére a koliban maradt, így többször találkoztunk és beszélgettünk, hol tart a másik az életben. illetve neten is tartjuk a kapcsolatot! :)
  • Vera (2014 szeptember - napjainkig) - komolyan mondom, bár sosem jött volna. a szobatársa és minden létező lakótársa életét beárnyékolta. koszos, flegma, bunkó, véletlenül sem képes az együttműködésre és folyton akadályozza az embert. egyszer áthívtam a szobánkba (ez már mostanában, 2016 március-április táján volt), hogy megbeszéljük a dolgokat és megértse, takarítani kell a fürdőben meg hogy ezt a feladatot mi felosztjuk és neki is be kéne kapcsolódni. az egészből annyi jött ki, hogy még ő sértegetett, hogy ha nem tudok alkalmazkodni, költözzek ki. :'DD biztos Oci is azért költözött el 4 év után a szobájából, mert nem bírt alkalmazkodni egy ekkora tahóhoz. örökké haragudni fogok, hogy elüldözte Ocit! sőt, a kiköltözésem előtt úgy voltam vele, hogy ha az ELTE-n folytatom, akkor én biztos másik szobába költözöm, pedig nagyon szerettem a szobám, mert tuti volt a kilátás és jól berendezkedtem. egy szóval katasztrófa volt a csaj, őszintén bízom benne, utoljára találkoztunk, amikor kiköltöztem.
  • Eszti (2015 szeptember - 2016 január) - az ő beköltözése érdekes volt, mert igazából újabb Kinga lett volna a szobatársam, aki Debrecenből érkezett mesterre tanulni, de aztán sikerült összeköltöznie a B-ben a többi debreceni barátjával, és Eszterrel cserélt helyet. :) ő is nagyon aranyos volt és tök szuper meglepetés is, mert őt már ismertem! :) lakott a koleszban előzőleg, ráadásul az egyik volt szaktársam barátnője! ^^ nagyon örültem, hogy ő jött! vele is remekül megvoltunk és sokat segítettünk egymásnak (szakdogaírás, kulcs kölcsönadása stb.) :) egyetlen ismerősöm, aki oroszul nem csak hogy beszél, de remekül tolmácsol. ;D annak is örültem amúgy, hogy előző szobatársakhoz képest ő egykorú volt velem. ráadásul egyszerre diplomáztunk, így ő is teljesen megértette, ha sokat kellett tanulnom.
  • Berni (2016 január - 2016 június) - utolsó szobatársam, akivel igazi barátok lettünk (a 4 év korkülönbség ellenére) és buliztunk is. nem nagyon jártam le a kolibulikba amúgy, de vele és a srácokkal (Tomi, Sebi, titeket sem felejtelek el soha :DD) néha igen. nagyon megszerettem, szóval a mai napig tartjuk a kapcsolatot neten és tervezzük a talit. ő is TTK-s, szóval sokat magoltunk mindketten a kis szobánkban. :D aztán mindketten kiköltöztünk.

szóval tulajdonképpen így legnagyobb bajom Verával volt, aki kb pokollá tette az életünket így tavasz körül már. és semmilyen szinten nem volt hajlandó megbeszélni a dolgot, az alkalmazkodása minimális volt. miatta végképp elment a kedvem Pesttől és mindig alig vártam, hogy hazamenjek. a másik fő ok, amiért már nagyon rosszul éreztem Pesten magam, az a magány volt. fura ezt mondani, mert sokan voltunk a koliban, de én sokszor akkor is így éreztem magam. :/ lehet hogy igazából a család hiánya keltette ezt az érzetet bennem. :/
no de nézzük, mi volt még a KCS-ban.

kilátás:



szóval az A835-ben laktam, jó magasan és a kilátás emiatt valami nagyon pazar volt! főleg, hogy mi a belváros felé néző oldalon voltunk, nem a Gazdagrétin. ráadásul a pályára is ráláttunk, ami sokszor jól jött, nameg télen a hóba mindig üzeneteket írtak az emberek. :DDD az aug. 20-ai tűzijátékot is királyul lehetett látni. ;)

ilyeneket láttunk onnan:




nagyon király volt, még a KOKI-t is láttam onnan. mindig találgattam, a két magas közül melyik a NET és melyik a Sch. :D de aztán rájöttem, nem volt nehéz. imádtam! hiányozni fog ez!

úton a suliba meg ugye az M1-M7 felhajtó felett kellett átsétálnunk a buszmeghez, ami szintén hangulatos volt. sokan is fotóztak ott mindig. ilyen volt:




kolicsoport: 

van a Facebook-on kolicsoportunk is, ahol mindenki megoszthatja ügyes-bajos dolgait, vagy kérhet, felajánlhat dolgokat, a kolis klubok pedig a különböző programjaikat hírdethetik. tök hasznos dolog volt és néha vicces is. fő témák: takarítók jogos lehordása, mosókonyha és mosással kapcsolatos kínok, bérleteladás és kölcsönkérés, kajakérés és felajánlás, felesleges cuccok eladása, fontos kolis dolgok (kiköltözés, beköltözés, kolibulik). úgy döntöttem egy idő után, gyűjteni fogom a gyöngyszemeket, szóval itt van pár:









hát, ilyenek történtek a mi "kis" 1300 fős közösségünkben. :D néha nagyon szórakoztató volt ezt a csoportot olvasni, máskor hasznos. egyébként a koliban itt-ott fellelhető plakátokat és kis cetliket is nagyon csíptem. például egy Dokk-os buli:


ami még nagyon poén volt számomra mindig is, az a koliwifin kívüli wifik. :DDD és azok nevei. csak hogy Ti is értsétek, ezt meg is örökítettem:


kb milliószor röhögtem a Szexi Mosomedvén. :DDD kb minden nap.
volt egy olyasmi is, hogy 'halljukhogyszexeltekaszomszedban'. xD


szóval voltak itt vicces dolgok minden nap. :D

kolis rendezvények:

mindig is szerettem, hogy egy nagy koliba költöztem be, ahol vannak hagyományos rendezvények és újak is. hagyományosak: Kultúr7 (őszi és tavaszi), ShowHajtás, BN - Budaörsi Napok. Ezekből a Kultúr7 volt a kedvencem, mert sok érdekes előadás volt és jöttek tánciskolák meg az egyetemi néptáncosok. amúgy mi is felléptünk az ELTE Orientallal. a BN is király volt, azon is felléptünk. plusz ott koncertek meg buli volt. az idein volt Fish!is :DDD jee!
egyébként meg ez egy vetélkedő is volt egyben a kolis klubok között, olyna volt mint egy kampányhét, szóval imádtam! ilyenkor teljesen átalakult a koli:


sokminden történt itt velem, nagyon szerettem a KCS-s életet. :) ha valakinek meghoztam a kedvét, akkor jelentkezzen a koliba! :) biztos nem fog unatkozni és jó lesz!




2014. november 2., vasárnap

bornyitás mestere

a héten történt, pontosan hétfőn este, amikor ezt a posztot szerettem volna megírni az esemény hatására és amikor készültem és vártam Bogyómat, de nem tudott jönni ezért magányomban maradtam. :D
hát ezáltal a következő lett: vettem örömömben egy üveg tokaji furmintot, hogy majd jól megisszuk. azonban így egyedül kellett megbirkóznom a kinyitással és nem, nem tudtam várni. nagyon finom ez a bor, lássuk be, nagy volt a csábítás! nos, a másik tényező: valljuk be, nem én vagyok a bornyitás koronázatlan királynője és talán sosem leszek.
az alábbi sz@rakodást hajtottam végre: először teljes önbizalommal szakszerűen - hát ahogy kell - becsavartam a bornyitómat a műanyag dugóba, s uccu neki, húúúúúúztam. ez ugyanis egy 100%-ig kézi erővel működő olcsó költségvetésű fajta. [kolisként mire telne?:P] hát, az én kézi erőm nem bizonyult elégnek. itt jött be a második fázis és kicsit a kétségbeesés, egy hang a fejemben, miszerint "ma már nem iszol bort :/". forró vízzel melegítettem a palack nyakát, mert akkor a képződő forró levegőtől elvileg könnyebb vagy kiugorhat a dugó. aha, csak nem ez a dugó. :DDD itt már nagyjából egy fél órás balf@szkodást összegezhettem, de még mindig nem adtam fel. kisebb kétségbeesett újrapróbálkozások sora jött az előző hatástalannak bizonyult módszerekkel, majd eljött a harmadik fázis. :D nem maradt más ötletem, gondoltam kolis, gyépés módszerrel benyomom ezt a sz@rt! úgyis műanyag, nincs para a parafával.  [hahahahha, micsoda szellemes poén] és lássunk csodát: ki-nyi-tot-tam!! :D biza! hozzájutottam a királyi nedűhöz! persze a történethez hozzátartozik, hogy ebben az örömteli pillanatban rohadtul meg is lepődtem, ugyanis a bor milliónyi kis cseppje fröccsent a lendület erejétől a képes felem kellős közepére. de semmi gáz, kimenekültem a finom borpárából, a hajam is megtöröltem és készen álltam a kortyolásra! :D

ekkor ilyen örömet éreztem, amely nagyobb volt a kezdetinél:


igen, mindenki láthatja, a dugó úszik, a bor nyitva, az alkotó pihen. :DDD másnap Kedvesem is megkóstolta egyébként szerencsésen, de mint kiderült, nem is szereti a bort. [sebaaj, nekem több marad :P]

2013. március 6., szerda

merénylet

szerintem a csigám tervez valamit. o_o


reggel fél 8-kor bementem a suliba fizkémre, majd Borival összefutottam és voltunk a déli ép. könyvesboltjában, ahol megvettem Podani könyvét végre, majd a könyvtárban átolvastam az egyszikűeket. ezután pedig Timivel találkoztam, aki egy ajándékkal várt: vett nekem 5 körömlakkot. IMÁDOM! ♥ :D
kifelé még Ritával is összetalálkoztunk, akivel jót beszélgettünk és újra megállapítottuk, hogy a szerkesztőségen belüli káosz miatt még nagy gáz lesz, amit majd a bizonyos illető csak magának köszönhet. úgy értem, aki miatt a káosz létrejött.:( később még vettem bérletet meg kaját az intersparban, ahol ma végre jó volt a dj, mert hard day's night ment!:P épp a banánt mértem le, amikor megszólalt én pedig nagyon megörültem neki!:DD

a lényeg az, hogy amikor én a koliszobából kitettem a lábam, Joey még – megszokott módon – a bal hátsó sarokban aludt. amikor visszaértem, azaz nemrég, akkor pedig így találtam:

feltúrta valahogy a földjét, és teljesen beásta magát egy hatalmas földbucka alá. nem tudom mit tervez, de igen furcsán viselkedik az én "kis" 15 centis óriáscsigám. o_o lehet, hogy vakondnak képzeli magát? ..pedig még sosem látott olyat!:D igazi Mollusca idegrendszer! :D
nekem fogalmam sem volt, hogy ő ilyet is tud, de elég jó erőben van az állatkám, valljuk be!:D ráadásul most is ügyködik valamin, mert látom, hogy nem alszik. kint van az egész teste, csak a föld alatt, és néha meg is moccan.
ú, remélem nem akar parthenogenezist végrehajtani és lepetézni.:/ őt is úgy fogadtam örökbe egy szaktársam véletlenszerűen keletkezett csigapopulációjából. melós lenne elpasszolni őket.:D
plusz ilyen földáthurcolást, illetve pontosabban alom~ utoljára Nyuszifültől láttam, ő meg praktikai okokból és sztem kicsit kedvtelésből csinálta. mégiscsak az Oryctolagus cuniculus az őse!:D merem remélni, hogy csiguszomat is hasonló okok késztették.:P

2013. február 28., csütörtök

helter-skelter

nagyon, de nagyon kicsi ez az A835-ös szoba, mert kb. 3 rhcp számot tudtam végighallgatni mialatt felsöpörtem, illetve felmostam. pedig reméltem h a bloodsugar-ig vagy a give it away-ig csak eljutok a suck my kiss-től!:D

kicsit komolyabbra fordítva a szót:

  • ma végre kiiratkozok a mostani egyetemistát kíméletlenül kizsebelő autósiskolámból és szombat reggel be a másikba és végre befejezem ezt a dolgot is. igencsak ideje lesz már, meg aztán a  félévem is egy potyakör. x_x röviden összefoglalva tehát: muszáj vmi hasznossal elfoglalnom magam!
    [aztán majd öccs hozhat nekem csavaronként mercit!:P]
  • Lara bnőm teljes meggyőződéssel állítja azóta is, hogy az általa nem is ismert személy engem mennyire szeret, meg hogy lüke és azóta már meggondolta magát. nos, én ezt még mindig nem tudom elhinni és talán egyre inkább nem is szeretném!=/ bár az optimizmusát irigylem barátnémnak, meg bár lennék én is ilyen vidám és bizakodó, mint ő. megmosolyogtat a drukkolása!:D leginkább viszont úgy érzem, egy semmi vagyok számára és nem az elmondott "fontos" barát. nem akarom és nem is tudom nem reálisan nézni a dolgokat, mert jobb tisztán látni! mondjuk azt meg kell hagyni, kedves! ellenben bárki lehet az, ha akar, még őszinteség nélkül is.
  • hú, denagyon jó egyébként, hogy most is ezt írom, nem a cikkemet. :D bemelegítésnek tökéletes volt mondjuk! kezd kicsit elmenni ettől az egésztől a kedvem, szerintem ezért húzom-halasztom tnap óta is a dolgot. hogy is lennék lelkes ellenben, ha a kifejező és abszolút értelmes szavakat mindig átírják vmi kind of shit-re, ami pl. annyira lesz értelmes, mint a "következősdi". -_- *facepalm* sőt már Boti is megkérdezte a múltkor, vannak-e olvasószerkesztők. teljesen jogosnak éreztem a kérdést, mert hát vannak, de ugye minek is?!:D
ma este egyedipeti btw, plusz vége a februárnak. kezdődik a várva várt március, hurray itt a tavasz!:P nőnappal egybekötött subric meg jó levegő meg szánshááájn és miegymás!:P

2012. december 5., szerda

hétvége

plusz a péntek! mert hát akkor kezdődött a történet, amit most ide le fogok írni. furcsa a sors játéka, mégis nagyon szerencsésnek érzem magam, pedig van ebben a sztoriban jó és rossz is!

nos, pénteken melóztam a srácokkal a már jól ismert déli haliban. Ákos vezetőszerkesztett, Dóri és az én drága Timi barátném olvastak, én pedig a megszokottakhoz híven tördeltem. miután végeztem, beszéltem Petyával, hogy most végül is mi lesz este. hát végül az lett, hogy söröztünk az andersen helyett a szomszédjában lévő kamrában, és megismertem Swetet. egy újabb Bence!! :D ez csak jót jelenthet! egészen zárásig ott trécseltünk, így a hazaút kb. hajnali 1-re esett, én pedig hulla voltam egy ilyen nap után, így végül legjobb barátom óriási kedvességének köszönhetően a bme kármán kolijában aludtam. a 4-6-oson pedig láttuk raszta Bencémet is, így kijelenthetem, hogy ez egy igazán bencés nap volt! :)

szombat reggel, azaz nagyjából délben fel is keltünk :D én persze Petya vad kockulására, de ez már mellékes..ő szerintem meg az én telós ébresztőmre! :DDD szépen vagyunk! [ellenben valszeg az óriás - véletlen volt-jára jobb ébredni, mint arra, hogy kattkattkatt :P] kis beszélgetés után később elindultunk az allee felé, majd én folytattam utam a hírhedt dayka gábor u. 4-ig, ahol drága szobatársam, Maya már nagyon hiányolt. rögtön azzal kezdte, ahogy beléptem, hogy "te jó ég, eltűntél!!". :DD egyszerűen imádom! ekkor már anyum is a városban volt, délután meg is érkezett hozzám a koliba!:) végre vele is találkozhattam, már alig vártam! elhozta a kedvenc kötött ruhám és kongrét, hogy keresztszemessel kihímezhessem Grabowski-t a macskafogóból! :D [ma már neki is láttam a dolognak] vacsizott a szobánkban, majd végignézte, illetve segített készülődni nekem az estére. mindezek után elhagytuk együtt, bár külön utakon a kcssk-t. :)

a szombat este elég parádés volt, ahogy Papp Szabi mondaná! :DD a péntek esti két szál férfiemberrel mentem a kapuit frissen megnyitott showbarlang nevű helyre, ahol aznap este ozone mama, synchrOnring és supernem volt várható az előrejelzések szerint. ebből én az utolsó kettőt vártam nagyon, de mindegyik marha jó volt!:) a synchrOnringet egyedül végigtáncikáltam, srácok eltűntek! majd vettem egy sört és megkerestem, tehát meg is találtam őket!:) ekkor már igen jól voltak, főleg Petya! :D majd elkezdődött a supernem és ezzel együtt az este érdekes része is. utóbb említett és egyben legkedvesebb barátom viselkedése ugyanis egy más irányba tolódott el, ami az összefont ujjas kézfogással és ölelgetésekkel indult, majd pár csókkal végződött. o_o nem mondanám speciel, hogy rossz érzés volt, inkább szokatlan és furcsa! habár szerencsére tnap ezt a dolgot át is beszéltük, és nem esett le egy tégla sem barátságunk stabilan felépített várából, nem tudom mit hozhat még a jövő!:) [azt hiszem, rosszat semmiképp sem!] de ha már supernem, akkor "annyit hozzáfűzhetek, mert akarni kell, hogy legyen mit"! :) ebben biztos vagyok, nagy igazság!

a vasárnap pedig leginkább nyugodtan telt. Mayával kimostuk a ruhákat, eközben adódott egy elég vicces és izgi kis dolog. a csap remekül eldugult a mosókonyhában, így egy kisebb tenger keletkezett, amit aztán a portás közreműködésével ketten elpusztítottunk. igen, , segy lila felmosóval is evezhettem ezen a remek napon, so fantastic! :DDD

hát nagyjából ennyi lett volna az elmúlt hétvégém, amiről elmondhatom, hogy már rég volt ilyen eseménydús és cool! :D a sors mostanában furcsa játékot űz velem, de úgy érzem ennek az egész történetnek valami hihetetlen jó vége lesz!:) az pedig tény, hogy minden okkal történik!
véletlenek nincsenek!;)

2012. november 30., péntek

jóság

ez a nap kifejezetten jól zárul. :)

kigyógyultam a vasárnap este óta húzódó náthámból, hozzáteszem gyógyszer nélkül. aztán a másik nagyon jó tény, hogy felvettem a vizsgáim!! ;) semmi perc alatt megvolt a neptunban, nem is értem mit szidják, ráadásul a sorrendem is egészen jó!:) [egyébként ezennel azt is kijelenthetjük, hogy megcsapott minket a vizsgaidősuck első szele; say hurray!] még idegrendszert is tanultam ma elsöprő sikerű praktikumunkból, meg főzőcske is volt a szuper 8. emeleti kcs-s konyhában sokakkal. plusz extra sütögetés, így holnap reggelire almás-fahéjas muffin vár! hmmmm! :P már alig várom!

na így a holnapra átaraszolva, asszem az sem lesz egy rossz nap!:) újabb csodás napot tölthetek bevbiokém után egész estig a szerkesztőtársakkal és természetesen Timivel! ^^ ennél még sokkal jobb, hogy jön anyukám végre pestre, így könnyen lehet, hogy este még jól meg is látogatom!:) hoz nekem jó cuccokat és még kongrét is, így holnap ha bevásárolok a kézimunkaboltban, jó esélyem van rá, hogy szombaton már alkothatok is! [találtam egy jó kis mintát Grabowski-ról és a kis japán egérbarátnőjéről!:D] egyetlen dolog nem lesz holnap, amit szerettem volna már tényleg, de remélem hogy beválik a régi mondás, miszerint ami késik, nem múlik! :$

most pedig jöjjön a pride and prejudice befejezése, illetve a tollasbál!:)

[u.i.: annyira érdekelne ki ez a tündér, aki olvassa a blogom! :$ olyan jól esik, mert sosem gondoltam, hogy valakit érdekelni fog tényleg. igazából naplócélzattal indult ez is, így viszont sokkal izgalmasabb és én is motiváltabb lettem.:) talán majd egy megjegyzésből egyszer kiderül. :D]

2012. november 26., hétfő

álom

délután muszáj voltam lefeküdni kényelmes kis kolis ágyamba, mert megtámadott vmi prokariota. olyan fél 7 táján ez sikerült is, majd este fél 10-kor keltem fel. x_x már sokszor rájöttem, nem a legegészségesebb így össze-vissza aludni, most sem tudtam először, hol is vagyok. :DD aztán az α-hullámokból visszazökkenve beugrottak álmom utolsó mozzanatai, amikor is egy kutya agyat és koponyát preparáltam. hát ez már tényleg durva! ._. sokkal jobban szerettem volna valami másról álmodni, ezt biztosan állíthatom!:) ellenben egyre jobban a biológia megszállottja vagyok, ezek után nyugodtan beláthatom.

btw, ha már koli, írok kicsit a lakótársaimról is, akikben nem gondoltam, hogy ekkorát fogok csalódni. remek hétvégét töltöttem el otthon végre, így 3 hét elteltével, majd tnap kb. 8-kor arra tértem vissza, hogy a logikusan fürdőben hagyott mosogatószerem igen jelentős hányada a semmibe veszett. [hát persze, hogy nemrég vettem!] x_xxx mondanom sem kell mennyire NEM töltött el a boldogság. még kérdőre is vontam a dolgot, persze választ vmiért nem kaptam. ^.^" ezek után jogosnak éreztem a lépést, miszerint olyan feliratokkal lássam el azokat a dolgokat, amiket akár csak véletlenül is bent felejthetek, mint a "NEM A TIED VAGYOK!" és a "TEGYÉL LE!". szánt szándékkal mindent csupa nyomtatott nagybetűvel, mert így talán kicsit anonimabb, és ha bent is hagyom őket ezek után, talán nem derül ki, ki volt ez a "bunkó". nos, lehet az is, hogy csak engem neveltek másképp. meg hát igaz, hogy református vagyok, de emellett nem szigorú hívő. mégis alapértelmezett nálam, hogy nem lopok, nem hazudok. őket pedig csak sajnálni tudnám, de nem fogom, mert felbosszantottak az előbbivel! ;)

anyukám nem vette fel a telefont, pedig hiányzik!

2012. november 3., szombat

hideg

azt hiszem, eddig nem is tudtam eléggé vagy igazán értékelni a vízforralómat, most viszont annál inkább. itt ülök az A835-ben, és vmiért az analitikai kémia tanulását az kellett megzavarja, hogy vmi iszonyatosan fázom! ._. ennyi: nincs fűtés és meleg víz az egyetem legnagyobb kolijában! oh, nanemáár! [és dehogynem.]
csodálatos ez a 8. emelet, de az még csodásabb, hogy lassacskán készülődnék. végre van időm elmenni egy szuper subscribe koncertre. semmi sem lehet tökéletes, de végülis ez így jó. :)