hát ezáltal a következő lett: vettem örömömben egy üveg tokaji furmintot, hogy majd jól megisszuk. azonban így egyedül kellett megbirkóznom a kinyitással és nem, nem tudtam várni. nagyon finom ez a bor, lássuk be, nagy volt a csábítás! nos, a másik tényező: valljuk be, nem én vagyok a bornyitás koronázatlan királynője és talán sosem leszek.
az alábbi sz@rakodást hajtottam végre: először teljes önbizalommal szakszerűen - hát ahogy kell - becsavartam a bornyitómat a műanyag dugóba, s uccu neki, húúúúúúztam. ez ugyanis egy 100%-ig kézi erővel működő olcsó költségvetésű fajta. [kolisként mire telne?:P] hát, az én kézi erőm nem bizonyult elégnek. itt jött be a második fázis és kicsit a kétségbeesés, egy hang a fejemben, miszerint "ma már nem iszol bort :/". forró vízzel melegítettem a palack nyakát, mert akkor a képződő forró levegőtől elvileg könnyebb vagy kiugorhat a dugó. aha, csak nem ez a dugó. :DDD itt már nagyjából egy fél órás balf@szkodást összegezhettem, de még mindig nem adtam fel. kisebb kétségbeesett újrapróbálkozások sora jött az előző hatástalannak bizonyult módszerekkel, majd eljött a harmadik fázis. :D nem maradt más ötletem, gondoltam kolis, gyépés módszerrel benyomom ezt a sz@rt! úgyis műanyag, nincs para a parafával. [hahahahha, micsoda szellemes poén] és lássunk csodát: ki-nyi-tot-tam!! :D biza! hozzájutottam a királyi nedűhöz! persze a történethez hozzátartozik, hogy ebben az örömteli pillanatban rohadtul meg is lepődtem, ugyanis a bor milliónyi kis cseppje fröccsent a lendület erejétől a képes felem kellős közepére. de semmi gáz, kimenekültem a finom borpárából, a hajam is megtöröltem és készen álltam a kortyolásra! :D
ekkor ilyen örömet éreztem, amely nagyobb volt a kezdetinél:
igen, mindenki láthatja, a dugó úszik, a bor nyitva, az alkotó pihen. :DDD másnap Kedvesem is megkóstolta egyébként szerencsésen, de mint kiderült, nem is szereti a bort. [sebaaj, nekem több marad :P]