2013. június 25., kedd

nagykorú mindenütt!

nos, igen, mert a csodás, napsugárzós szerdai napon betöltöttem a 21-et, így mindenhol ALL AROUND THE WORLD ihatok bármilyen CH3-CH2-OH-t tartalmazó nedűt, hát örüljünk! :D
ez volt a legkreatívabb és legcsinibb "torta", amit találtam, így ide saját magamnak, és hogy jól prezentálja az iromány önmagát, kibiggyesztem:


[ilyet mondjuk nem kaptam.
tehát ha valaki vagy, aki ezt olvasod,
és nyilván valaki vagy, ha már olvasol,
épp. most. és itt.
akkor még egyszer adhatsz nekem ilyet,
bizonyára nagyon örülnék. ^^]


most pedig a foglaljunk-össze-egy-hetet rovatunk következő bejegyzése jön, amely garantálom, hogy nem lesz egy rövid olvasmány, ámde igyekszem tömören fogalmazni. lesz jó is, meg rossz is egyaránt.

kezdjük a rosszal, hogy a végét enyhíthesse a jó. hozzáteszem, olyan elmúlt hét ez, meg a mostani is olyan egyelőre, hogy szinte minden kis perccel változik a hangulatom, mert nem rajtam múlik ez főleg. talán túl irányítható lettem, vagy valamiért azt érdemlem, hogy ilyen viharosan változzanak körülöttem a dolgok. én nem tudom melyik, de kezdek szomorú lenni. :/ nos akkor a rossz:

  • először is a vizsgaidőszak. nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna, pedig én tényleg igyekeztem. nem is hangsúlyozom jobban, nehezen dolgozom még most is fel ezeket.
  • aztán ott van ez a gyakornoki szerkesztői meló, amire jelentkeztem. szépen elküldtem 6 cikkemet, meg még érdekes a lap is, ráadásul kolihoz közel a szerkesztőség. szuper lenne nagyon, de még mindig nem írtak vissza és vélhetőleg már nem is fognak.
  • Nagyimnak felszökött nagyon a vérnyomása, ami le sem ment nagyon, ráadásul szúr a mellkasa. :( az orvos azt mondta, nem infarktusgyanús, de én mégis nagyon aggódom érte ugye. :$
  • nem tudtam elmenni sem az IHM-re, amit átraktak 14-ére az özönvíz miatt és aztán a keddi Subit is skippeltem egy olyan vizsga miatt, ami kb. meg sem történt. x_x
  • no és ennek kapcsán itt ez a szájbatekert Hegy'Feszt, amire iszonyúan vártam, amióta kiderült, hogy az egyik pass-t én kapom a szerkesztőségben. 4 bandához előkészültem frappáns interjúkérdésekkel is. már zötyögnöm kéne a vonaton Tokaj szőlőindái felé, azonban Máté lebetegedett -.-, Lara későn tudta meg és még pénzt kéne kérnie, ezután a többit fel sem sorolom. a családi betegek miatt konkrétan bűntudatom is lesz/lenne, ha mennék, így most tanácstalanul gubbasztok és megint csak a sors lökésére várok. ._. nem tudok már olyan lelkesen örülni neki, ahogy eddig vártam, mert tudom, a család mellett van a helyem a bajban. :( szeretem őket! ♥♥♥
és akkor jöjjön egy kis jó is, ami ezek után nem lesz 0-ra egyenlítő hatással, de talán mérsékli az előzőeket:
  • tesóm leérettségizett, és bár nem ment neki úgy, ahogy ő szerette volna, szerintem nagyon ügyes volt. valószínűleg bent lesz a bme elsős járműmérnökei között, addig is szurkolás neki!! (yn)
  • 4-es lett a fizkémem, aminek nagyon örültem! :) legjobb jegyem a félévben, és végre sikerült ez a tárgy is, bármilyen bénázásokat is hajtottam végre eddig. a lényeg, hogy nem adtam fel és itt az eredménye!:)
  • Lara barátnémból elismert, okleveles szakács-pincér-mixer lett!^^
  • Mátéval volt egy mélyebb beszélgetésünk múlt hét hétfőn, ami után még jobban átlátom, mennyire megszerettem én ezt a fiút, legalább is egy oldalát :$♥ szerencsésnek érzem magam, hogy a sors egymás útjába kevert minket, persze még ki tudja hova kever tovább..
  • Timi barátném nagyon örült nekem tegnap, meg múlt csütörtökön is, amikor taliztunk az egytemen, így jól meg is ölelgetett, ez jól esett!:) másfelől ő is nagyon, de nagyon ügyes a vizsgákkal, büszke vagyok rá! ♥
így 5 az 5 ellen döntsétek el, hogy is áll a szénám; én azt hiszem, látom. :$

majd' kihagytam: kedvenc lakótársaimtól, egyetlen Ocimtól és Mayácskámtól kaptam csudi ajándékokat, amiket meg is örökítettem^^ íme:


bevallom, a sört azt én vettem magamnak, de már régóta meg akartam kóstolni ezt a super dry-t és egy sör amúgy sem nagyon különleges cucc. :D ellenben végre megkaptam az IHM Kényelmetlen lemezének utolsó darabját a CD Pince nevű helyen a körúton. :) nagyon happy lettem tőle!^^

hát nem csodálatosan szép?! hát dehogynem! :D


végezetül itt ez a szépséges szám, amely legyen annak a reménye, hogy még lejutok jó társaságban a hegyre és minden szuper lesz:

2013. június 17., hétfő

az a pillanat

"vannak unalmas emberek, vannak érdekesek, izgalmasak. és néha előfordul, hogy találkozol valakivel, aki káprázatos. nincs ahhoz fogható, amikor ez megtörténik"

tényleg nincs ahhoz a perchez fogható.
nem is volt, és soha többé nem is lesz, mert esélye sincs.

2013. június 11., kedd

miss you

talán a stressz, talán valamit megérzek, mindenesetre az elmúlt 1-2 napom nem a legvidámabb, persze tragikusan kétségbeesett sem vagyok. rengeteg a kérdés most a fejemben, és nagyon hiányzik Valaki. egyben vagyok mindezek után biztos: egyetlen ölelésre vágyok nagyon, minél hamarabb. :$

kb ekkora a zűrzavar a fejemben:


lehet, hogy ezt a cd-t holnap meg is veszem.:) persze csak ha ügyes leszek és meg is érdemlem.;)

2013. június 9., vasárnap

origami

hát ezt hajtogattam ma a remek Podomoro-módszeres tanulási stratégia egyik szünetében. :)
tök zsíír! :D össze lehet csukni egy kockává!^^

itt a videó az elkészítéséről! ;P

2013. június 3., hétfő

mint zsák a foltját

ma hajnalban, úgy 1:28 táján megfogalmazódott bennem egy tulajdonképpen baromira egyszerű dolog: párt/társat az élethez egyáltalán nem keresni kell, hanem találni! :D szóval a "párkeresés" szó eleve önmagában hibás. mert ugye akármennyire is az tűnik magától értetődőbbnek, itt nem kell keresni ahhoz, hogy találj. azt hiszem, akik a "vad leszel vagy vadász?" című igen nyilvánvaló célú, primitív bulira meghívtak, ezzel nincsenek tisztában. :DDD

bennem csak két kérdés merült fel:
  1. miért pont engem?!
  2. hogyan létezhet a "foglalt vagyok" karszalag? :D
mindezt persze le sem írtam volna ide, ha nem lenne már borzasztóan uncsi számomra, hogy mindenki ezen a saját magában illúzióként megalkotott problémán lovagol. persze még innen is van lejjebb! (lásd kamupárok) amiért még leírtam, az, hogy rögzített maradjon ez a gondolat, hátha még valaki előnyére válhat.

a másik, ami még azóta eszembe jutott, hogy mennyire szívesen eljátszanám a kedvenc darabomat: B. Smetana Moldváját, ami a 7 év zenekarozás során valami ismeretlen oknál fogva kimaradt. :)