2016. december 31., szombat

örömterápia

sok kihagyás után újra írok. mint mindennek, ennek is van oka. mit csináltam mostanság?

  • tanultam -> jön a felvételi
  • lett 2 tanítványom: Ati kémiából és Szabi angolból
  • KOKI -> agyszeletelés, immunfestés gőzerővel

a rövid kitérő után pedig térjünk is rá a témára: örömterápia. :)
idén, vagyis 2016 elején kaptam ezt az ajándékot Lilitől. nem tudtam akkor még ki ő, egy csoportban olvastam a felhívását egy ingyenes tanfolyamra/programra, amit ő indít. igazból most sem ismerem olyan értelemben, hogy találkoztam volna vele. érdekes, amikor fizikai valójában nem ismerünk egy embert, nem láttuk, mégis megismerjük valamelyest és hozzátesz az életünkhöz egy lényeges darabot. :) (aztán fizikailag is megismerjük tán) így találtam meg Lilit is és a társamat, Szabit is. <3

szóval a tanfolyam az Örömterápia volt.
10 hét, 10 lecke, mindig hétfőn. :) a leckék mindig valamely pszichológiai feladatot adtak nekünk, és lényegében át kellett gondolnunk életünk céljait és azt, milyen a hozzáállásunk. és azt is, hogy esetleg egy másikfajta hozzáállással milyen eredményeket érhetünk el. :)
sokat tanultam! pl azt, hogy pozitívabban kell gondolkoznom, hogy mit is szeretek, és hogy a türelmetlenség a legnagyobb hibám. :) mindenkinek ajánlom az elvégzését!
az egész tanfolyamot nem mutathatom meg nektek, mert mégis csak szerzői jogok védik. könyvformában egyébként már kapható a dolog. ;)

tadaam, ilyen a borító:



de mégis szeretném leírni, mit tartalmazott. kb ilyen feladatok voltak benne, hogy készíts listát arról h mi jó az életedben most és mi rossz, meg olyan listát is, hogy mik a céljaid. ehhez pedig utána át kellett gondolni, mit kell tenni, hogy elérd az adott célt lépésről lépésre. volt olyan is, hogy ha megnyernéd a lottót mit tennnél. vagy olyan, hogy ha már csak 1 hónapod lenne hátra, mit tennél.
sok jó tanácsot kaptam:

  • hogyan engedjek el egy dolgot, ami bosszant/bánt vagy 
  • hogyan gondolkodjak pozitívan
  • hogyan értékeljem önmagam
tanmesék is voltak benne, ezeket tök jó volt elolvasni. igazából nagyon élveztem az egészet, miközben tanultam is belőle. persze volt sok minden, amit már eddig is tudtam, de azóta megváltozott tényleg az életem, mert tudatosan figyelek dolgokra. pl hogy értékeljem magam, pozitívan álljak a dolgokhoz (vagy min. reálisan), hogy lépjek túl és mi az, amin már túl kell lépni (de nem feladni!), hogyan kezeljem magamban más sértegetéseit és ilyesmik.

példa a könyv tanulságai közül:


no, én ezzel gondoltam lezárni az évet, mert ez volt a legjobb dolog, ami idén történt velem. jobb lett a családi életem, találtam egy szuper társat, aki mindig mindenben támogat és segít nekem, könnyebben tanulok, jobb a mindennapi kedvem, jobban megy minden igazából így.
nagyon szépen köszönöm, Lili! ♥♥♥

ma estére pedig mindenkinek jó bulizást, ünnepeljétek meg az évet! :) én már nagyon várom 2017-et, mert ha minden jól megy, végre MSc hallgató leszek, a KOKI TDK-hallgatója és Pesten lakok a párommal és végre saját kis lakásom/lakásunk lesz. egy szóval megint több álmom teljesülhet, és már nagyon várom ezeket!
boldog új évet kívánok mindenkinek! :)