2013. március 6., szerda

merénylet

szerintem a csigám tervez valamit. o_o


reggel fél 8-kor bementem a suliba fizkémre, majd Borival összefutottam és voltunk a déli ép. könyvesboltjában, ahol megvettem Podani könyvét végre, majd a könyvtárban átolvastam az egyszikűeket. ezután pedig Timivel találkoztam, aki egy ajándékkal várt: vett nekem 5 körömlakkot. IMÁDOM! ♥ :D
kifelé még Ritával is összetalálkoztunk, akivel jót beszélgettünk és újra megállapítottuk, hogy a szerkesztőségen belüli káosz miatt még nagy gáz lesz, amit majd a bizonyos illető csak magának köszönhet. úgy értem, aki miatt a káosz létrejött.:( később még vettem bérletet meg kaját az intersparban, ahol ma végre jó volt a dj, mert hard day's night ment!:P épp a banánt mértem le, amikor megszólalt én pedig nagyon megörültem neki!:DD

a lényeg az, hogy amikor én a koliszobából kitettem a lábam, Joey még – megszokott módon – a bal hátsó sarokban aludt. amikor visszaértem, azaz nemrég, akkor pedig így találtam:

feltúrta valahogy a földjét, és teljesen beásta magát egy hatalmas földbucka alá. nem tudom mit tervez, de igen furcsán viselkedik az én "kis" 15 centis óriáscsigám. o_o lehet, hogy vakondnak képzeli magát? ..pedig még sosem látott olyat!:D igazi Mollusca idegrendszer! :D
nekem fogalmam sem volt, hogy ő ilyet is tud, de elég jó erőben van az állatkám, valljuk be!:D ráadásul most is ügyködik valamin, mert látom, hogy nem alszik. kint van az egész teste, csak a föld alatt, és néha meg is moccan.
ú, remélem nem akar parthenogenezist végrehajtani és lepetézni.:/ őt is úgy fogadtam örökbe egy szaktársam véletlenszerűen keletkezett csigapopulációjából. melós lenne elpasszolni őket.:D
plusz ilyen földáthurcolást, illetve pontosabban alom~ utoljára Nyuszifültől láttam, ő meg praktikai okokból és sztem kicsit kedvtelésből csinálta. mégiscsak az Oryctolagus cuniculus az őse!:D merem remélni, hogy csiguszomat is hasonló okok késztették.:P

2 megjegyzés:

  1. végül mit követett el a csigusz?

    VálaszTörlés
  2. úramisten! már majdnem beírtam ide, hogy áá, semmit, csak sztem nem kedvelte meg az új díszítőelemet a terráriumába. de most benéztem a csigalakba..és kis fehér tojáskákon ül. :$$$$$$$$ lepetézett!

    VálaszTörlés