2014. június 4., szerda

HAJjjaj!

hajam rövid történetét ismerhetitek most meg:

gimis korom elején kezdődött ez az immár közel 7 éves út, amit a hajam bejárt. gyötrődött, nőtt, reménykedett, sokan dicsérték. úgy indult az egész, hogy szép hosszú egészséges gesztenyebarna hajam volt, ami erős fényben vörösesszőkés/rókás árnyalatban tündökölt, főképp a vége; árnyékban és sötétben pedig sokan lefeketézték, aminek nagyon nem örültem. így ébredt fel bennem talán az a vágy, hogy ne legyen ilyen sötét, meg kicsit fakónak is találtam.

  • ekkor lettem szőke melíros, ami eleinte alig látszott, a végén meg már szinte minden egyes hajszálam lesorvadt a peroxidtól. :'D szegény hajam! de ekkor még nem is tudta mi minden vár rá! ugyanis nem ez volt a szőke tincsek örökös vége, sőt, még ebben az időszakban egész barátságos festékkel kezelték. ez volt az utolsó szőkehajas képen nagyjából gimi 3. elejéről:



  • hát igen, látszik az előző képen, hogy mennyivel több hajszál örvendezhetett a fejemen, mint úgy az elmúlt 1-2 évben. hüpp! [itt mindenki hullajtson egy könnycseppet.] no itt egyszer csak közben kitaláltam – amikor jött a fura mindenféleszínes hajú lányok ideje –, hogy nekem kell alulra két oldalra 1-1 pirosasvörös tincs. így szőkeségem vége előtt még ezzel a 2 csodával is büszkélkedhettem:



  • kevéssé látszik a képen, de tán az alja vöröslik, ha jól megnézitek. [jobb nem akadt sajna; tudom, hogy ez is béna] ezután elkezdődött a hajam visszasötétedése. mondják, hogy a szőkét nehéz eltüntetni, hát ez némileg igaz, de az én hajam szerencsére jól festődik. vagy sajnos?! hát igen, a vegyszerek nem kegyelmeztek neki! ekkor már a 2. állandó és igazi jó fodrászomhoz jártam, Magdihoz. ő csuda ügyes és nagyon szeretek vele elbeszélgetni, miközben rendbehozza a hajam. ő változtatott át ügyesen vörössé. :) ^^ életem egyik nagy vágya teljesült ezzel. mindig is szerettem a vöröses fényét a sajátomnak, de végül ez a festegetés is elment picit rossz irányba.

    először barnára festette be nekem, ekkor kb. ilyen lett:



  • aztán itt hosszas sötétítés és egyre csak vörösítés következett, amiből egyre pirosabb árnyalatok lettek. nekem annyira ezek nem tetszettek igazából, mivel legfőképp a természetes vörösekre HAJazó rókaszínt szerettem volna, de ezt az álmot csak később sikerült elérni. emlékszem, a 12.-es osztályképen világítópiros voltam. na akkor már cikinek éreztem, így jött a változtatás. [ezt az osztályképet meg sem mutatom]

    ezek voltak a nagyon piros idők, bár a kép kevésbé adja vissza azt az árnyalatot, de jobbat nem találtam:

  • itt a végzős évem 2.-3. hónapja körül Anya festette a hajam egy jó pár hónapig, mert időm sem volt és pénzben is jobban jöttünk ki. :) ekkor sötétedett kicsit a hajam, kb. eddig:

  • majd eljött a december és a szalagavató ideje, amikor is nagyon szépséges lett a hajam, ezt Magdi csinálta meg, mert másnak nem ment volna. egy masni volt a hajamból elkészítve, ami hátul helyezkedett el, ilyen Gaga-masnira HAJazott. az alját belokniztuk, egyszerűen gyönyörű lett. remélem hogy lesz még ilyen szép a hajzatom, például az esküvőmön egyszer:

  • ezek után elballagtam, amely eseményen szintén hasonlóan szép lett a frizurám kedvenc fodrászom által, akinek egyébként a fenti szalagavatós olyan büszkesége és érdeme lett, hogy el is kérte később a képeket, hogy modellként mutogathasson: :$$$ úú, olyan jó érzés! ballagáson feltűzött volt simán és szintén göndör, de nem ilyen extrém, csak szolidan szép. aztán megkezdődtek az egyetemi évek és maradt nagyjából ez a szín egy ideig. újabb változtatás egész hamar újabb 1-1 alsó csík lett. nem is akármilyen! szőkét terveztem – kb. az előző inverze, lol :D – úgy, hogy az egyik, pontosabban a bal oldali cirmos legyen, a másik teljesen szőke. sikerült, lett cirmoscicaHAJ! :DD

  • itt még nagyon nem tudtam, mit vállalok, de fő a bátorság! :D először – pl. a képen is – tök szép volt, de utána egyre csak nehezebb lett újra visszafesteni, nagy macera ám, és egyre több lett a szőke, mint hajdanán az egész hajamban. ráadásul elég rossz festékkel gyötörtem meg, így eszméletlenül elkezdett törni a vége. :( meg hullani is. :( :( :( viszont nagyjából sikerült ekkor már elérni az egykor megálmosott répa színt, körül-belül ilyen lett, mint Hürrem Sultan:

  • ennek a színnek eszméletlenül örültem, és mindenki az egekbe dicsérte és irigyelte. :D én nem vagyok egy öntelt típus, de azért nagyon jól esett mindenkitől. :3 hát mindez szuper tényleg, de minden mosásnál fakult ugye, ráadásul mivel sokkal világosabb az eredetimnél, tovább gyengültek és vékonyodtak az amúgy elég vastag hajszálaim:

  • nos mindezek fokozatos hatására döntöttem úgy, hogy csak azért is belekezdek a hennázásba. vaciláltam sokáig, megkérdeztem Magdit is, aki azt mondta, ő nem vállalja ezt, mert sok idő és nagy macera és nekem sem ajánlja. pedig nagyszerű tanács lett volna. :) bár az igaz, hogy mióta magam ápolom teljesen a hajam, hozzá nem járok, csak néha beszélünk telefonon a közös csigatartás miatt. :P visszatérve: igen, teljesen! még egy Fiskars hajvágóollót is beszereztem az utóbbi hónapban, hogy le tudjam vágni és megtanultam egy szuper ügyes lány, Barbi videójából, hogyan is kell ezt jól csinálni. ő eredetileg fodrász, mertem hagyatkozni rá; én meg nem szeretem, ha bilifrizurám van és egyenes a vége, így plusz nehézségeim vannak! :D no mindenesetre ezen tudományok elsajátításával szépen erősödni kezdett a hajam, és kijelenthettem múlt hétvégén, hogy kezd az eredeti erősségéhez visszatérni. a nagyjából szőke miatt kikopaszodott részeken is szépen nő a babahaj!^^ szerencse, hogy alul voltak a tincsek, így kevésbé feltűnő! :D hétvégén saccper 5-6-odszor hennáztam, és még tonikot is kapott, amely ampullájának törött üvegfelületével egyszer az R33-ba asszem sunglasses-re menet előtt nagyon csúnyán szétvágtam a kisujjam. :/ ilyen lett:



most úgy érzem, elégedett vagyok vele, mert szépen csillog és újra erős! :) egyetlen fennálló gond, hogy egyre nő lefelé a világos rókavörös és jelenik meg sötétgesztenyebarna hajam, így van egy éles csík a kettő között, de annyi baj legyen. :) eszembe jutott olyan az egyre jobban elhatalmasodó törökimádatom miatt is, hogy besötétítem az alját valahogy, természetes módon, pl. előre elkészített sötétebb hennával; fekete teával stb. de aztán igazából egyelőre elvetettem, mert még mindig imádom, hogy lángokban úszik az alja/nagy része. :P

egyébként pont most 1-1,5 hete néztem egy filmet, ahol a haj erőssége igen nagy hangsúlyt kapott: Aglaja a címe. csak erős idegzetűeknek ajánlom, én is kissé szarul lettem tőle, pedig én nem szoktam a vérfröcsögéstől sem [ld. Django stb.]. ez talán fájdalmasabb is volt annál mondjuk. nem is linkelem ide, aki akar, keressen rá, meg fogja találni. :)

2014. június 1., vasárnap

secrets are made to be found out with time.

teljesen örömteli napjaim vannak. :) olyan jó végre ilyennek lenni újra: önmagamnak. észrevettem pontosan tegnap, hogy máshogy látom és nézem szó szerint a dolgokat, jobb az egyensúlyérzékem, erősebb vagyok [most izomzatilag nem úgy általánosan csak], szebb a hajam, a bőröm. mintha újjászülettem volna hamvaimból. vagy mintha egy növényke lennék, aki hosszas taposás megszűnte után végre újra kibújtathatja a földből zsenge hajtását. ._. :)
nem vigyáztam eléggé magamra, pedig olyan jól megkötöttük a vérszerződést Larámmal gimiben, hogy "kell az embernek egy bizonyos tartás". hát, én most a földrebucskáztam meglehetősen, azt kell, hogy mondjam, mert nem vigyáztam magamra. aki pedig gonosz és a beledet is ki akarja taposni a maga örömére, az megteszi; ha kitárt kezekkel várod, annál hamarabb és jobban. én csupán ezt nevezem önzőnek, mert ez undorító! aki önmagában látja a jót és a szépet, az nem önző: az helyes önbecsülő, okos és ügyes. szerencsés vagyok azt hiszem, hogy volt valaki, aki nekem is odanyújtotta a kezét és felsegített kínomból. :)
nem szabadott volna kedvesnek lennem most az egyszer. nem szabadna kedvesnek lennem úgy élből senkivel, ha ezt vesszük. de tudodmit?! ;) én nem fogok semmit a magam számlájára írni ok nélkül, amikor csak jót adtam. ez nem az én hibám volt. sajnos, hiszen akkor korrigálhattam volna. buta és elhagyott ettől még voltam, ez gáz. nem marad így, azonban a kedvességem, őszinteségem, segítőkészségem, közvetlenségem és bohó naivságom, szeretetteljességem nem adom senki kénye-kedvéért. [pont!] ;) ez velem együtt van és kész. szóval soha többet nem teszek ilyet magammal, sure! :) :P

csupán ez a kis szomorúság cseppen a napi örömtengerembe, aztán el is enyészik, ahogy bediffundált. ;) ennyi volt. most inkább a jövő foglalkoztat, ami igen kecsegtető. :)

"minden az, aminek látszik" :3 ilyen az igazság..ha egy kicsit is van eszed, tudod; de csak akkor hiszed el, ha konkrét eredményeket látsz. :)

hogy érzem? pontosan így:

'love the feeling when it falls apart, i'm slow to finish but i'm quick to start' :) 3 napja énekelgetem, egyre és egyre jobban beleissza magát a neurocytáimba, hogy ez így! :) azt hiszem a finish korszaka most zárult le, tegnap már egy új dolog kezdődött és remélem sokáig fog tartani. [kibírnám ha pl. halálom napjáig] igazán kicsattanóan boldog napom volt, megtaláltam a helyem! :)

"A világ igazi titokzatossága az, ami látható; nem az, ami láthatatlan." /Oscar Wilde/

2014. május 29., csütörtök

hasonló srác

van egy másodévesünk, azaz 1 évvel fiatalabb egyed jómagamnál, aki nemében eltérő, de több más dologban nem, így feltűnt a félév folyamán. leginkább a táskája miatt. :DDDD most lehet, hogy ez így béna, de ez van. szeretem a táskám, amúgy nem is adtam volna ki érte ennyi pénzt, amibe került, aztán ha másnak ugyanilyen van, természetesen észreveszem. pláne, ha sok a közös óránk. :P
nos, utóbb kiderült növszigón, hogy szuperokos, ügyes is, szóval tök jó. :) azóta jobban örülök és kicsit büszke lettem, hogy hasonlít a táskánk. ha már valakiére (a közelemben), akkor egy jó arc cuccára hasonlítson, nem?! de! ...meg egy hónapban születtünk pár nap eltéréssel, ugyanabban az évben, ami egyébként a kínaiaknál a majom éve volt. [nabumm..milyenfasza, tényleg! ;DDD ._.]
Bálint egyébként. nos, ez a név egyre több kételyt kelt bennem az elmúlt időben, és egyre megszaporodott ez a név a kis életem történetében. piff..egy vicces, bolondos, szuperjó énekes; egy erőszakos nyomi; volt osztálytárs; murielbőgős; barát volt legjobb barátja; szaktárs; néhány egyéb. nyeh! nahát és akkor ott van a mostani hasonlósrác. :) érdekes sor, egyik tök pozitív, a másik totálisan negatív. ezentúl próbálok majd minden sztereotípiát elölni magamba ezzel a névvel kapcsolatban..szegény hippocampusom jó meló elé néz, de kit érdekel?! :P a cél mindig szentesít! azzal kezdem, hogy 1. a kedvenc kis idétlen magyar énekesemhez társítom elsősorban; 2. mindig visszakérdezek, hogy "melyiiik?" :D ennyivel letudva a probléma!




ja, visszatérve: én nem voltam olyan ügyes a növényszigón, mint similarboy, de elsőre és csont nélkül bevettem egy 3-assal!!! :D én ennek is nagyon örülök a kálváriára emlékeztető állatszigóm után. :D ott tényleg azt hittem, hogy kész, ennyi és simán ostoba vagyok meg nem leszek biológus. [pedig, ami életemben először akartam lenni, az a mikrobiológus..nem vicc] most sokkal derűsebb a dolog, kezd erősödni a fény az alagút végén, azt hiszem! :P =^.^=
ott a kép - tessék, lássék - ezt úgy éreztem lefényképelem magamnak. nem szeretek dicsekedni a dolgaimmal egyébként, nem ez a cél; ennek így örültem egyszerűen, mert felvehetem a végzős tárgyakat, zsíííííííír. meg szakdoga is lesz, hát egyszerűen csudás, egy szavam nem lehet. :)

egyébként azzal a fagyival ünnepeltem. csak azoknak mondom, akiket szintén megörvendeztetne és naivságában félrevezetne a fedélen elhelyezett dekoratív kép: a várthoz képest röviden szar. :/ finomra gondoltam, de ez nem több édes zöld-barna fagyasztott tejnél, amit drágán adnak. színezék van benne, pisztácia és mámorító mandulaíz sehol. eeeh..csalódás!

2014. május 12., hétfő

mosógépeink

áldott 8. emeleti mosógépeink bugyifétisben szenvednek, azt hiszem. ugyanis tegnap nekem az egyiket totálkárosra tépték. :( képet erről már nem is készítettem..szerintem érthető az ok. :DD
persze ott vannak a szárítógépek is, akik azt hiszem bőven a cinkosaik, minimum összebeszéltek.ugyanis kicsivel ezelőtt azok valamelyike pedig a kedvenc melltartóm felső díszcsipkeszalagját tépte le. bosszantó!! ja, nyilván csak az egyik oldalon, nehogy már akkor szimmetrikusan legyen szar...:D

olyanok, mint egy éhes grizzly medve, csak ezek ruhát esznek!

2014. május 11., vasárnap

szakdoga indul!

hát, eljött ez a nap is, amikor életem első szakdolgozati témája megszületik saját ötletből és beírnak a szakdolgozati témaajánló listára. [najó, ez mind nem ugyanazon a napon zajlott; utóbbi ma] nekem ez dicsőség, nagyon örülök neki, életem egyik legörömtelibb napja volt a mai!! :$ ^^




ooooootttt vagyoook! :DD

2014. április 19., szombat

nyúlünnep és ami lemaradt

mint ahogy semmi más sem, nem véletlen az, hogy ennyi ideig nem írtam ide. nézzük, mi is történt az elmúlt néhány epizódban:
  • egy újabb ember járatta le magát előttem a bizalom, az őszinteség, a kedvesség, a sokszínűség és a felszabadultság teljes csődjével. legalább annyit megtudtam, hogy színésznek egész jó lenne bizonyos szerepek esetén. :D [csak pozitívan!] - 75%
  • döntöttem melyik tanszék és témavezető lesz az ideális és kitaláltam a szakdolgozatom címét. :) egy lépcsővel feljebb vagyok a mi-leszek-ha-nagy-leszek témában. - 5%
  • zh-kat írtam [növszerv, növrend, növélet, biokém] - 10%
  • szerkesztettem, cikkeztem - 5%
  • koncertek, bulik, előadások - 5%
nagy vonalakban ennyi, persze nyilván a reggeli/esti fogmosást, kajálást stb. nem vettem bele. :DD a százalékok az ezekre fordított aránylagos időt jelzik, így lássuk be, megint szarságra pocsékoltam az időm nagy részét. ez a tény eléggé beborította a napjaimat, pont mint a szürke felhők kint, amikből mostanában egész sokat látok. az időjárás is tudja. :D tanulság: 1. ezerszer jobban meggondolom még így is, hogy kiben mikor mivel kapcsolatban bízhatok meg vagy sem, 2. még több a beszari, agyatlan ember, mint azt gondoltam. bár ez utóbbi annyira nem nagy újdonság, mindennap tapasztalom. [tuti ti is :D]

amit nem emeltem ki, de tök jó volt, az a múlt vasárnapi [04.13.] budapest barangoló, amit most a kedvenc XI. kerületemben rendeztek. egy ideje már szemeztem a versennyel, be is igazolódott, milyen jó móka. :D mondjuk az is, hogy baromi keveset tudok arról a területről, ahol már lassan 2 éve élek, ellenben jobb később, mint soha! :D most már tudom többek között, miért feneketlen a tó és hol is van a híres Bibó koli. bármelyiknek utána járhattam volna mellesleg, de így sokkal izgalmasabb volt. :D végül 20.-ak lettünk a 30-ból, de nem a részvét, hanem a fontos! ;)

elkezdtem egy másik játékot is, ami nem verseny, viszont legalább ilyen jópofa. kicsit a XXI. század játéka, és praktikus hozzá az idő miatt a fantasztikus(an szar) okos telefonom. 100 happy days a neve és arról szól, hogy minden nap tegyél közzé valamilyen közösségi oldalon/alkalmazásban egy képet arról, ami aznap boldoggá tett vagy megörvendeztetett, mert azért a boldog egy tág fogalom. facebook-on vannak a képeim és tanulságos a játék, ennyit elárulhatok. elvileg a statisztika azt mutatja, az emberek 71%-a a vége előtt bebukja. :P majd kiderül sikerül-e végigvinnem, egyelőre bízok magamban.

ezeken túl voltam Pszinapszison, KCSSK Kultúr7-en, Bori TDK előadásán, Timiéknél az új lakásban, Supernemen trébányán, IHM csajos esten, Subi lemezbemutatón, Fish 15. szülinapon és Luki koncertjén a már megszokott belvárosi Fészekben. szóval volt sok minden a nyomiskodásokon kívül is szerencsére! :D előbbire egész büszke vagyok, mert ma derült ki, hogy az ELTE Online-on az ehhez tartozó beharangozó cikkemet olvasták az elmúlt pár hétben a legtöbben, összesen 234-en, jee! :D jó buli ez az újságírás tényleg, ingyé' voltam pl. halszülinapon is Bencével együtt.


most pedig nemsokára itt van a húsvét, amit várok igazából, mert nekem a stressz miatt megvolt a böjt rendesen és minden formája közül ennek a meszes külsejű petesejtnek a főtt tojást szeretem legjobban. :) plusz a nyulak a legjobb állatok, így nyulam-bulamra emlékezve egy nyuszis fülbevalót kaptam fel idén. sajnos ő már nincs, ezért igazi húsvéti nyúl sem, de majd ha már eléggé meggyászoltam őt és nem leszek kolis, magamhoz veszek egy új nyulacskát!^^ addig csak neki viszem a virágot, amit meg sem ehet. :(

boldog nyulat, büdös kölnit, sonkát-tojást, húsvétot mindenkinek! ;)

'being with you is hell'



azt fogom a legeslegjobban szeretni, aki elvisz egy koncertjükre! :D bárcsak eljutnék egyszer. $$ bakancslistás.