2014. augusztus 8., péntek

szánkráájszt!

tegnap megint szuper kis subi koncerten vehettünk részt pár apró zavaró tényezőtől eltekintve. mi, akik forgatáson is részt vettünk - az igazi subisták :P - a VIP listára íródtunk a zenekar jóvoltából..hát nem tündériek? :D egy ajándék koncert nekünk!! ^^ igazán megható gesztus volt és tényleg meglepi, mert erre senki nem számított.

hát, először kicsit elkeseredtem, mert Eve, Tomikám és Bencus is lemondta a koncertet sajna, így egyedül indultam neki a sörömmel. ebből Tomit tudom megérteni csak úgy igazán, mert ő előre szólt nekem, hogy nem biztos egyáltalán, pénzfüggő, de Zselenszkyn látjuk egymást és amúgy is. :3 <3 igen érik a találkozó, már úgy várom így 3 év után. :P [van rólunk egy kép még akkorról, ahol olyan, mintha a férjem lenne. xD] a többiek csak az utolsó pillanatban mondták le: Evének volt konkrét oka, tök sajnálta, Bence meg most egy lusta dög volt. :DD [pusszantalak innen is, ha véletlen olvasod, te p___i ;D]

aztán odaértem, nagydarab pasi kihúzott a listáról, bementem. [eddig a költés 250 Ft sörre + 0 Ft jegyre :D] mivel Danival, akit forgatáson ismertem meg, beszéltük, hogy majd megkeresem, beiramodtam a tömegbe. meg úgy amúgy is, hiszen már ment a koncert és nekem elől a helyem, mint vérbeli subistának. itt megpillantottam a zavaró tényezőket. -.- eeeh, minek jön koncertre, aki olyan nyomi, hogy nem is ismeri a zenekart, csak menőzni akar utána, hogy "húúúú, ott voltam", meg hogy "húúúúú, van képem a Csongor Bálinttal"..pff, kinek nincs ezer éve? :D [és sört már adott nektek? :PPP vagy interjút? vagy pofázott nektek a saját sztorijairól 1 óra hosszát? emlékszem, amikor ketten tavaly végigsétáltuk a hegyfeszt területét, majd backstage és be sem állt a kis nyuszifül szája :DDD szóval, hagyjuk már..] tombolni persze véletlen nem jön be, mert sok a zsír és kevés az izom :DDD meg van vele pár ovis lány meg fiú, akik szintén nem tudják, mi az a subscribe életérzés. :D

a nagy facepalm után szerencsére gyorsan megtaláltam a Danit a nagy hajának köszönhetően.^^ meg az ő pajtiját, akit düreres vip buli óta ismerek, Diát és még jó pár klipes pajtit, egész sokan eljöttek! :) így hamar lett társaságom is, hiszen a subisták mindig megtalálják az igazi barátokat! ;) csináltunk is a koncert után tök jó kis közös képet hátul, Bálintka is annyira szorgalmazta, hogy szólongatta a többieket, hogy Mikiiiii, Atiiish, de végül asszem túl elfoglaltak voltak. :D majd ha a fotós srác, Rosta Márk felrakja a képet, kiderül, ki került rá. :P [btw, a nyomik is fotózkodtak, olyanok is lettek a képek xD "isteneeeem, rég röhögtem ilyet" - mondta Timim, majd hozzátette - "jaaaa, ez lány?" :DDDDD nee, itt már én is nevettem!] én koncert közben meg utána csináltam pár képet, ilyen volt:


kicsit megsínylette a térdem, meg a nyakam, de enélkül nem lett volna az igazi. :D már hozzászoktam. :D Diának is nagyon fájt a lába, a frontemberünknek meg a dereka sajgott, ez is jelzi, milyen szuper volt a koncert. :P


beszélgettünk még utána Mikivel is és bréking nyúz:

  • "15 évesek vagyunk" turnén ősszel csak egy pesti koncert lesz: Akvárium, október táján
  • nyár végén jön a klip, amiről koncert közben mindenki megtudta, hogy az Every Skin lesz. és Bálint cukin megkérte, hogy tegye fel a kezét, aki forgatáson is volt, ááááááááá! :D ^^ *-* na, az menő érzés volt! :P
várom a többi képet, majd azt is felrakom ide örömteli emlékek végett. ^^ most meg rohanok intézni a melóügyeket. ;P csók!

U.I.: ez egy kibaszott tócsa!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése