2012. november 17., szombat

mindig történik valami

kezdem kicsit megint elhanyagolni a blogolást, de most tényleg azért kezdtem el írni, hogy legyen és egy kis rendszert vigyek az életembe. plusz azóta egy kedves barátom, Tomi meg is jegyzete, milyen jókat firkálok és hogy többet kéne. esküszöm meghatott!
igazából egyébként tegnap este volt is indíttatásom rá, hogy írjak ide végre, azonban a munka után rám zúduló fáradtságlavina és a rossz kedv ezt nem hagyta megvalósulni.

  • ez utóbbi mellett csak így simán nem is tudok elmenni most, így 10,5 óra alvás után, a hiperszomnia tüneteit teljesen precízen mutatva. ezzel is utalnék arra, "valamiért" tényleg elég rosszul fogadott egy bizonyos hírt egyetlen szervezetem. ezt pedig nem is tudom részletezzem-e – asszem nem akarok egy szomorú blogot –, de lényegében csak annyi, hogy csalódnom kellett az egyik legjobbnak vélt barátomban. ennek oka pedig természetesen az ő negatív tulajdonsága, és most nem az, hogy párosítatlan zoknidarabokat vesz a két talpára, hanem a hazugság. x_xxxxx nos, amennyire tisztelem őt, sosem hittem volna, hogy ez megtörténhet, azonban ezt pedig naivságként definiálják.
  • egyébként ahol az élet elvesz, ott ad is, így asszem ezzel a fordulattal nyertem egy nagyon jó új barátot, de az a minimum, hogy egy nagyon jó beszélgetést vele. :) [~visszatérve a remekbe szabott alvási periódusomra, felkelve nem is értettem, miért vagyok pulcsiba, majd hamar rájöttem, a pizsimet át se vettem. that's it!]
szóval tegnap este 11-kor a skins egy részét befejezve már semmihez nem volt energiám. Maya is észrevette már, mennyire nem stimmel valami. megölelgetett és odaadta a maciját, hogy vele aludjak. egy tündér a szobatársam és imádom! :)

kicsit csendesebb vizekre terelve a témát megemlíteném a múlt kedd és szerda estét. :)

  • kedden Diával úgy döntöttünk, elmegyünk és megnézzük ennek az Egyedi Péternek az akusztik koncertjét egy számunkra addig teljesen ismeretlen helyen. emiatt bolyongtunk is egy kicsit, de elvoltunk közben, mint a befőtt. pl. a deákon megleltük azt a táblát, amin azok a kis forgatható kockák vannak, más és más színű oldalakkal. így a sárga a feketéből jól kiemelkedett, és ki is raktunk szeretett zenekarocskánk becenevét. we're so creative! :'DDD olyan gyönyörű lett, hogy be is szúrtam ide a képet róla. :D végül kérdezősködés és remek tájékozódási készségünk által eljutottunk a gozsdu manó klubig, ahol valami eszméletlen mód bekávéztunk, meghalgattuk a fél koncert, majd elindultunk hazafelé.
  • szerdán jó fáradtan értem haza suliból, aztán végtére is elmentem a betervezett koncertre, már csak azért is, mert Borinak mindenképpen oda akartam adni hálám jeléül azt a fincsi bonbont, cserébe a sok jegyzetért, amit kaptam tőle. :)♥ Maya is eljött velem, ennek különösen örültem! :) az előzenekar nem volt túlzottan biztató. mondjuk nem tolták kifejezetten rosszul sem, de azt túlzásnak éreztem, hogy a sweet home alabama-t 5x is eljátszották egymás után. :D a sunglasses ügyes volt és ugyan este 8 helyett kb. fél 10-kor csaptak csak a húrok közé, de a baj leginkább a hangosítással volt. a szövegből nem sokat fogtam. :D az este további részében jókat beszélgettem. kellemes kis befejezése volt a napnak, ellenben a másnap hajnali 6-kor való keléssel! :P
lényegében ennyi történt a múlt héten, illetve ezek a legfontosabbak. ráadás: működésnek indult az elte-s neptun; pénteken pedig Ákossal és Timivel szerkesztettünk. volt még egy Marci gyerek is, aki fura módon mindenhova oda nem illő vesszőket csempészett be a szövegekbe, így nem volt túl hatékony. :D
most pedig elő a praktikummal: ideje anatozni, hiszen jövő héten jön a verseny!:)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése