2015. december 27., vasárnap

Keleti Mese III.

harmadszor is megrendeztük lassan hagyományként élő táncestünket, amely mindig nagyon jó hangulatban telik és élvezzük fellépőként is a munkát, hogy bemutathatjuk mindazt szeretteinknek, amit csinálunk. voltak kedves barátok, akik nem tudtak eljönni, de érdeklődnek, ezért nektek most itt írom ezt a kis összefoglalót.

kezdetek: az előkészületek nem mentek gördülékenyen és zavartalanul. eleinte még minden rendben volt, legalább is így tűnt, mert megbeszéltük a történetet, a megvalósítást és elméletben minden klappolt. aztán a próbák folytak, telt az idő, több próba kellett volna, de azért haladtunk. a baj a végén ütött be - a szöveg később lett kész és sokat kellett korrigálni - de megoldottuk. úgyhogy nem könnyen, de végtére is összehoztuk a dolgot és a nagy napon minden készen állt! velem még volt egy kis gáz, mert egy nappal előtte, a főpróba előtt 5-10 perccel kellett átesnem egy kínos kis foghúzáson. vért törülgetve próbáltam realizálni a főpróba eseményeit, de aztán mire pislogtam már kezdődött a show.

a nagy nap: eljött és szuper volt. 16 szuper barátom szerepelt rajtam kívül most a mesében táncosként: Ági, Dalma, Mariann, Zsani, Zsufi, Andi, Kriszti, Luca, Kitty, Márti, Móni, Ildi, Blanka, Zsófi és a két srácunk, Laci és Ádám. a stábhoz még hozzátartozik hangmérnökünk, Isti, kamerásunk, Balázs öcsém és dzsinnünk, Balázs. ennyien dolgoztunk mindezen.
többeknek mondtam, hogy az előző évekhez hasonlóan feltesszük a videót, de ez elmarad. viszont itt közzéteszem a film linkjét, így ti, akik olvassátok, most megnézhetitek a mesét. (sajnos a végéről az utolsó tánc és a buli technikai okok miatt lemaradt):




szólóztam is, ami nagyon jó élmény volt. másodjára történt ez meg velem életem során és nyári gyöngyösi versenyre vitt számomat most kicsit átalakítottam. nagyon jó volt táncolni most a családomnak és a barátaimnak egyedül, így az emlékért csináltam egy montázst. ezek voltak az én pillanataim:


remélem élveztétek ezt a kis összefoglalót és így kicsit ti is kivehettétek a részeteket a műsor megnézéséből. tényleg bárkinek szívesen odaadom, csak beszéljünk meg egy helyet, időpontot és hozz egy 32 gigás tárhelyet. :)

számunkra szuper kis este volt ez a III. mese, és bízunk benne, jövőre is lesz lehetőségünk csinálni egy ilyen mókát és újra együtt táncolni Nektek 1-2 óráig! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése